1500 diák került közelebb a hazai agráriumhoz

2019. június 05. 07:49
A rendezvények kimondott célja volt, hogy a fiatalokból a változó trendekre nyitott, azokat befogadó és tudatosan vásárló célcsoportot hozzanak létre

Ebben a tanévben Zalából indult, és a napokban Komárom-Esztergom megyében zárult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Itthonról Otthonra” nevű iskolai tájékoztató fórumsorozata. Ennek keretében 12 megye általános- illetve középiskoláiban összesen 1500 diák hallhatott előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről, a tudatos fogyasztásra fókuszálva, valamint kóstolhatta meg helyi termelők termékeit.


fotó: NAK

Az országos fórumsorozat előadásait Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője valamint a köztestület adott megyei vezetői tartották, országszerte közel hatvan helyi termelő bevonásával, akiknek termékeit meg is kóstolhatták a diákok.

A rendezvényeken kiemelt szerepet kapott az egészségtudatos táplálkozás, illetve a zöldség- és gyümölcsfogyasztás.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nagyon fontosnak tartja, hogy a fogyasztók a kiváló minőséget összekapcsolják a magyar eredettel, valamint kiemelt tevékenysége az agrárgazdaság és az élelmiszeripar hazai népszerűsítése, illetve a gazdálkodók és a hazai élelmiszer-előállítók iránti bizalom kiépítése. A NAK ennek megfelelően végzi ismeretterjesztő és edukációs kampányát is, amely során kibővített eszköztárral szólítja meg a hazai lakosságot, ezáltal segítve a kamarai tagokat.

Az akció keretében működik a Kamara „Itthonról Otthonra” nevű életmód témájú Facebook-oldala is, ahol egész évben olyan látásmódformáló üzeneteket juttat el szórakoztató formában, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalom erősítését. Az oldalnak már 37 ezer követője van.

A NAK 2017 novemberében indította el iskolai tájékoztató fórumsorozatát, amelynek keretében

ez idáig összesen mintegy 3500 gyereknek tartott előadást, kóstoltatást általános és középiskolákban.

A rendezvények kimondott célja volt, hogy a fiatalokból a változó trendekre nyitott, azokat befogadó és tudatosan vásárló célcsoportot hozzanak létre. A kamara a programot időszakosan óvodákra is kiterjesztette:

több száz óvodás tett látogatást különböző helyi termelőknél, köztük gyümölcstermesztőnél, péknél, méhésznél vagy sajtkészítőnél.

Idén nyáron még lesznek ilyen, óvodásoknak szervezett programok, szeptembertől pedig folytatódik az iskolai programsorozat.

Az „Itthonról Otthonra” kezdeményezés sikeresnek bizonyult, elfogadottsága a vártnál is nagyobb.

agrotrend.hu / NAK

Kapcsolódó cikkek

Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben

2019. január 07. 09:01
Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.

A Füredi Fagyizó szőke zserbója lett az Év Fagylaltja

2022. július 13. 08:32
A Magyar Cukrász Ipartestület 2022-ben 25. alkalommal rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt, melyet idén Dobó Norbert és a balatonfüredi Füredi Fagyizó nyerte meg Szőke Zserbó nevű fagylaltjával.