150 ezer köbméteres záportározó épült Hódmezővásárhelyen.

2023. február 24. 15:01
Belvízi biztonságot javító és a vízvisszatartás lehetőségét megteremtő záportározó épült Hódmezővásárhelyen.
 
A több mint 6 milliárd forintos költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló projektben elkészült beruházásról Kozák Péter, az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) pénteken elmondta, a belvízvédelmi rendszer nem tudta kezelni a Hódmezővásárhely belterületére – különösen nyáron – érkező lökésszerű terheléseket.
150 ezer köbméteres záportározó épült Hódmezővásárhelyen.
Az új záportározó kialakítása és a belvízvédelmi rendszer legkritikusabb pontjainak rekonstrukciója biztosítja Hódmezővásárhely belterületének megóvását. A hosszú előkészítés után megvalósult beruházásnak köszönhetően jelentősen javult a város és térségének belvízi biztonsága – hangsúlyozta a szakember.
 
Kiss Csongor projektreferens kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a térségben gyakorta egybeesnek a belvizes és árvizes időszakok. A Tisza magas vízállása mellett a folyóba csak szivattyúval lehet átemelni az összegyűlt belvizet. A város belterületéről érkező csúcsvízhozamot a torkolatnál lévő átemelő kapacitása nem tudta kielégíteni. Ezért a hódmezővásárhelyi laktanya és a Békéscsaba-Szeged vasútvonal szomszédságában tízhektáros területen 150 ezer köbméteres kapacitású záportározót építettek.
 
A tározót 2,25 méteres magasságú, négy méteres koronaszélességű töltés veszi körbe. Szükség volt a Hódtói szivattyútelep bővítésére is, melyet a vasútvonal alatt 295 méteres nyomóvezeték köt össze a tározóval – ismertette a fejlesztés részleteit a szakember.
 
A projekt részeként korszerűsítették a Györpölési szivattyútelepet, új csatornaőrtelep épült, valamint a Nagyfai Holt-Tisza vízpótlásának érdekében három új vízkormányzó műtárgyat, zsilipet alakítottak ki a Hódtó-Kis-tiszai-csatornán, illetve a Györpölési szorítógátas-csatornán.
 
A beruházás kivitelezője a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. volt.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Tovább kell erősíteni a török-magyar agrárkapcsolatokat

2022. november 28. 11:55
További lehetőségek rejlenek a török-magyar agrárgazdasági kapcsolatokban - jelentette ki Nagy István agrárminiszter miután Váhit Kiriscsi török mezőgazdasági és erdészeti tárcavezetővel egyeztetett, szerdán, Isztambulban.
 
A tárcavezető kitért arra is, hogy a török-magyar  agrárgazdasági kapcsolatokban sokkal több lehetőség van, mint amit jelenleg kihasználunk, ezért tovább kell erősíteni az együttműködés területét. Mindkét nemzet számára rendkívül fontos a vetőmagtermesztésben, a szarvasmarha importban és az édesvízi haltenyésztésben rejlő lehetőségek kiaknázása.