1,5 milliárddal támogat 8 termelői csoportot az agrártárca
2023. április 26. 20:19
Cél a hatékony és eredményes együttműködés.
Az Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy elősegítse az elismeréssel rendelkező termelői csoportok termelésének és teljesítményének piaci követelményekhez való illesztését, valamint az áruk közös forgalmazását, ennek érdekében támogatja a termelői csoportokat – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az agrártárca sajtóközleményében az államtitkár emlékeztetett: a VP3-9.1.1-20 Termelői csoportok és szervezetek létrehozása című felhívásra
benyújtott támogatási kérelmek közül újabb 8 kérelemre, mintegy 1,5 milliárd forint összeggel született támogatói döntés.
Mint fogalmazott, a termelői csoportoknak a Vidékfejlesztési Program alapján két támogatási körben nyílt lehetőségük pályázati forráshoz jutni, amelyet szervezeteik megalakításával és működtetésével kapcsolatos költségek fedezetére fordíthatnak.
Hozzátette, hogy eddig 100 termelői csoport részére 14,29 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A támogatási program lehetőséget ad arra, hogy a termelők összefogásával a nagytételben-vásárlók ellátását egységes minőségű és feldolgozottságú árualappal lehessen biztosítani, továbbá az összefogással a termelőknek lehetőségük adódik a piac befolyásolására, ezáltal magasabb jövedelem elérésére.
A termelői csoportok és termelői szervezetek a jövőben – immár a KAP Stratégiai Terv
keretei között – is számíthatnak a megalakulás és működés kapcsán támogatásra, erre a célra a KAP Stratégiai Terv alapján 13,4 milliárd forint áll rendelkezésre – fogalmazott Feldman Zsolt.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
A természet rendjéhez igazodunk
2023. június 21. 18:52
A fa élő és holt állapotában is kitüntetett helyet foglal el életünkben. A mindennapjainkhoz szükséges faanyaghoz a fák életének feláldozásával jutunk hozzá, a kitermelés időpontjának és módjának meghatározásakor azonban az egész erdei életközösségre tekintettel kell lenni. Mindez felelősségteljes tervezést és munkát kíván az erdészektől.
A fakitermelés a legjelentősebb beavatkozás az erdő életébe. Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan végezzük. A módozatot jogszabályok, természetvédelmi és közjóléti elvárások szabályozzák, időpontja pedig döntően a fák nyugalmi állapotához igazodik.
Elérhető az eGN új, frissített kitöltési útmutatója
2023. szeptember 26. 13:48
A gazdálkodókat érintő aktuális és gyakori kérdésekre ad választ.

