200 éves a mosonmagyaróvári agrárképzés

2018. október 26. 10:32
A Magyaróvári agrár-felsőoktatás évszázadok óta hozzájárul az agrárium fejlődéséhez.

Tudás nélkül nem lehet sikeres mezőgazdasági tevékenységet folytatni és ez minden korra érvényes – hangsúlyozta Nagy István a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának ünnepélyes tanévnyitóján Mosonmagyaróváron.

 

Az intézmény 200. tanévnyitó ünnepségén Nagy István beszédében kiemelte: az intézmény falai között két évszázadnyi tudás, szakértelem és az agráriumba vetett hit ötvöződik. A jubileumi tanévnyitó egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről is- tette hozzá.

egyetem

A 200. tanévnyitó is lezajlott az egyetem falai között

A Mosonmagyaróváron megalapított mezőgazdasági intézmény Európa és talán a világ első olyan agrár-felsőoktatási intézete, amely évszázadok óta, az 1800-as évek elejétől kezdődően működik.

Nagy István hangsúlyozta, az agrárium olyan kihívások előtt áll, amelyekre a résztudományok ismeretével kell választ találni. Az agrárminiszter felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a mosonmagyaróvári intézményben lehetőség nyílik a kor kihívásaira válaszokat találni. A miniszter szavai szerint az intézménybe felvételt nyert diákok a megújuló agrárképzés zálogai és ők teszik lehetővé azt is, hogy a magyar agrárium eredményes lehessen a 21. században.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem engedhetjük, hogy a multik becsapjanak bennünket!

2017. szeptember 19. 08:49
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a legnagyobb világcégek az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a később csatlakozott kelet-közép-európai országokban – jelentette ki dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn a parlamentben egy interpellációra adott válaszában.

Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére

2018. május 14. 09:11
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.