2025: három hosszú munkahét

2024. szeptember 11. 20:13
2024. szeptember 11-én - a Munka törvénykönyve felhatalmazása szerint - Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter három munkanap-áthelyezésről szóló rendelettervezetet nyújtott be a 2025. évre, így várhatóan három hosszú munkahetet kell végigdolgoznunk jövőre.
2025: három hosszú munkahét
Érdekesség, hogy a kormány még tavasszal társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 2025. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló miniszteri rendelet tervezetét. A vélemények között volt olyan, amely a szombati munkanapok hasznosságát, eredményességét kifogásolta, ezért ellenezte a szombati munkanapok bevezetését, és volt olyan, amely azt a – korábban a szakszervezetek által is támogatott – kérést elevenítette fel, hogy a december 24-e olyan munkaszüneti nap legyen, amelyet egyáltalán nem kell ledolgozni.
 
Az indoklás szerint az áthelyezett munkanapok célja, hogy hosszabb hétvégéket biztosítson egyes ünnepnapok körül, ám ez azt is jelenti, hogy ezeken a hetekben hatszor kell majd munkába indulni.
 
Az első áthelyezett munkanap 2025. május 17-én lesz, amikor a dolgozóknak a május 2-i pénteki napot kell utólag ledolgozniuk. Cserébe május 1. (csütörtök) és május 4. (vasárnap) között hosszú hétvégén ünnepelhetjük a munka ünnepét.
Munkaidő naptár 2025-
A második áthelyezett munkanap október 18-án esedékes, amikor előre ledolgozzuk az október 24-i pénteki napot, ezáltal négynapos hétvégénk lesz október 23-26. között az 1956-os forradalom emlékére.
 
Az év utolsó áthelyezett munkanapja 2025. december 13-án lesz, amikor december 24-ét, szerdát kell előre ledolgozni, így egy ötnapos karácsonyi hétvégét élvezhetünk december 24-28. között.
 
Emlékeztetőül: Ebben az évben még a december 24-ét december 7-én kell ledolgozni, a december 27-ét pedig december 14-én!
 
forrás:liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

A hétvégi szélvihar számlája: közel 2 milliárd a kár és ez még nem a vége

2023. február 10. 13:13
Hatalmas pusztítást okozott a szélvihar.
 
A múlt szombati vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel febr.7.-én, kedden.
 
A közlemény szerint a február 4-i szélvihar nyomán özönlenek a bejelentések a biztosítókhoz: hétfő estig 13 ezren fordultak a társaságokhoz az okozott károk miatt, de ez a következő napokban várhatóan még jelentősen nő. Az ország egész területére kiterjednek a károk, a települések közül Budapest mellett Pécsről, Kaposvárról, Székesfehérvárból, Tatabányáról, Bajáról, Szekszárdról, Felcsútról, Nyírvasváriból érkezett nagy számú bejelentés.

Rég láttunk ilyen erős hónapot a magyar lakáspiacon

2024. december 02. 16:17
A Duna House Cégcsoport közreadta havi tranzakciószámbecslését és jelzáloghitel-előrejelzését, amely szerint 2024 novemberében, országosan 11 277 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.