216 ezer forint a nettó átlagbér

2018. szeptember 24. 08:55
325 ezer forint az átlagos bruttó bér Magyarországon, ez nettó 216 ezer forintot jelent - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a bérek. A reálkeresetek júliusban 9,1 százalékkal, január-júliusban 9,4 százalékkal haladták meg a múlt év azonos időszakában regisztrált szintet.

Ennyit kell dolgozni az új iPhone-ért
A Picodi adatelemző csapata górcső alá vette, hogy hány napot kell egy átlagos magyarnak dolgozniaahhoz, hogy megvehesse az új iPhone-t.

A műsorban arról beszéltek, az utóbbi évek jelentős bérnövekedésének alapját az ország jó gazdasági teljesítménye jelenti. A gazdaság teljesítménye 2018 első fél évében 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva – hangzott el.

A helyettes államtitkár szerint a bérnövekedés elérte a 9,1-9,4 százalékot az utóbbi időszakban.

2017-ben bérminimum 15 százalékkal, a garantált bérminimum 20 százalékkal nőtt, idén ez a két szám 8, illetve 12 százalék – fűzte hozzá. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra is, 2010-ben a minimálbér 73 ezer forint volt, míg idén eléri a 138 ezer forintot.

piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Riasztás: gyorsan terjed a legújabb szarvasmarha-betegség

2016. július 26. 08:34
Riasztó gyorsasággal terjed a bőrcsomósodáskór a szarvasmarhák között, a betegség az elmúlt hetekben elérte Szerbiát, Albániát és Montenegrót is és akár Magyarországon is megjelenhet - hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) annak kapcsán, hogy hétfőn Belgrádban találkozik állategészségügyi szakértők egy nemzetközi csoportja.

Mentorálás: kölcsönösen jól járunk, ha egymástól tanulunk

2018. február 21. 09:57
A mentorálás nemcsak annak jó, aki támogatást kap egy mentortól, hanem az egész szervezetnek, ahol a mentoring kultúra fennáll. Már hírt adtunk arról, hogy idén is kiosztották a Mentor Oscar-díjakat, amit azok a cégek, magánszemélyek, szervezetek kapnak, akik a legtöbbet teszik kollégáik fejlesztéséért, támogatásáért elsősorban mentorálással. Néhányukkal a HR Portal külön is beszélgetett a díjátadón.