27 százalékra növelné a kormány az erdők területét. Megvalósítható?
2024. április 12. 17:49
Zöld és élhetőbb környezet jöhet létre.
A kormány számára a fa és az erdő központi kérdés, a cél, hogy huszonhét százalékra növeljék a fásult területek arányát Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az "Ózd legyen Magyarország tüdeje" elnevezésű program pénteki faültetési eseményén.
A kormány célja, hogy 27 százalékra növeljék a fás területek arányát Magyarországon – Fotó: Shutterstock
Feldman Zsolt úgy fogalmazott, ezzel amellett, hogy egy zöld és élhetőbb környezetet teremthetnek az emberek számára, aktívan részt vehetnek a klímaváltozás elleni küzdelemben is.
Kiemelte, a 2020-ban elindult településfásítási programban a kormány eddig 46 ezer fát ültetett el, és bár fontos a kormányzati támogatás, a kezdeményezés mit sem ér, ha nincsenek partnerönkormányzatok, civilek és olyan közösségek, amelyek ezt az ügyet "a vállukon viszik".
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a trianoni békeszerződés miatt Magyarország elvesztette erdeinek döntő többségét, azonban az elmúlt száz évben lényegében sikerült újra megduplázni a hazai erdők arányát.
Feldman Zsolt hangsúlyozta, az "Ózd legyen Magyarország tüdeje" program szervezői önerőből és saját kezdeményezésből képesek voltak egy olyan civil összefogást létrehozni, mely immár évtizedes tapasztalattal, így minden generációt összefogva képes a város előremutató jövőjét építeni.
Az államtitkár elmondta, a pénteki eseményen százhúsz darab fát ültettek el közösen a civil kezdeményezés fásítási programjában részt vevőkkel. Hozzátette, ez azért fontos a városban, mert az elmúlt százhetven év kohászata meggyérítette a környék erdeit.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Szőlészeti Szakmai Nap – a LIFE VineAdapt projekt eredményeinek bemutatása
2023. április 27. 11:48
Kiderül, hogy a sorköztakarás növeli-e a talaj nedvességtartalmát.
Az ÖMKi sok szeretettel vár mindenkit április 28-án Egerben a Szőlészeti Szakmai Napon.
A szakmai napot Tóth Ferenc, a kertészeti csoport vezetője és Miglécz Tamás nyitja meg, majd bemutatják a LIFE VineAdapt projekt keretében vizsgált sorköztakaró növényzet telepítésének eredményeit.
Töretlen a fejlődés az agráriumban
2024. május 10. 15:06
A baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat hazánkban. Hozzájárul a külkereskedelmi mérleg javításához, hiszen a baromfihús adja a húsfélék exportárbevételének több mint felét – mondta Nagy István agrárminiszter május 9.-én, csütörtökön Kaskantyún, a Kunság Baromfi Kft. jércenevelő baromfitelepének átadásán.

