42. Országos Borverseny

2023. június 22. 16:56
Az Országos Borversenyen elért eredményt és szakmai dicsőséget üzleti sikerre válthatják a borászok – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a megmérettetés ünnepélyes eredményhirdetésén, csütörtökön.
42. Országos Borverseny
Az elismerés eligazítja a fogyasztót, motiválja a borászt és emeli a sokszínű magyar bor presztizsét, ezzel erősítve az egész borágazatot - fogalmazott a díjkiosztón az államtitkár. Köszöntőbeszédében az államtitkár a tisztújítás után álló Hegyközségek Nemzeti Tanácsa felé azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy stratégiai partnerei az agrárkormányzatnak. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a szervezeten belül a mostani, nehezebb időszakban minden fontos ügyben meg kell találni egymással a közös nevezőt, hiszen csak ennek elérése esetén lehet sikeres az ágazat.
 
A HNT országos borversenyének profi megszervezésével hitelességet biztosít a borászok itt szerzett eredményeinek. A kiválasztott, kimagaslóan jó borok fontos alapjait jelentik az Agrárminisztérium által a Vidékfejlesztési Programból biztosított 2,5 milliárd forintos promóciós pályázathoz, amely eredményeképpen a magyar borászszakma meg tudja mutatni mindazt az értéket a fogyasztóknak, amelyet a 22 hazai borvidék rejt – mondta Feldman Zsolt.
 
 
A 42. Országos Borversenyen 252 pincészet rekordszámú, 918 tétellel nevezett. A legeredményesebb borászat kitüntető különdíjat a hat aranyérmet nyert Maul Zsolt villányi borász kapta.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Egységben kell szemlélni az erdővel kapcsolatba kerülő ágazatokat

2024. május 22. 14:43
Az erdők szolgáltatásai minden magyar embert megilletnek, éppen ezért egységben kell szemlélni az erdővel kapcsolatba kerülő minden ágazatot. Fontos, hogy a teljes értékláncot lefedő erdő alapú gazdaságról és iparról beszéljünk - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Soproni Egyetem Faipari Ágazati Egyeztető Fórumán május 21.-én, kedden.

Újabb 171 milliárdot osztanak szét

2023. június 01. 12:16
Nagy István: 400 projekt részesül támogatásban a Vidékfejlesztési Program keretében.
 
A 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca sajtóközleményében.