56 centiméteres a világ legkisebb felvonóhídja

2018. augusztus 07. 09:49
Autóval mindössze két másodpercbe telik átkelni a bermudai Somerset hídon, írja riportjában a BBC.

A világ legkisebb felvonóhídja csupán 56 centiméter széles, de egykoron három órányi utazást spórolt meg a főként vízen közlekedő helyieknek.

Dr. Edward Harris, a bermudai Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója a lap megkeresésére arról beszélt, évszázadokkal ezelőtt a kisebb naszádok az ország középső és nyugati szigete között a Somerset-híd alatt haladtak a leggyorsabban, és nem kellett a szigetcsoportot az északi és keleti csatornákat megkerülniük.

The smallest drawbridge in the world, Somerset, Bermuda, Atlantic Ocean, Central AmericaEuropress/AFP

Ma már tíz híd köti össze a nyolc bermudai szigetet a főszigettel, de négy évszázaddal ezelőtt csak hajóval lehetett közlekedni közöttük. 1620-ban a bermudai közgyűlés úgy határozott, hogy megépíti az első három hidat – köztük a Somersetet -, hogy az állampolgárok könnyebben mozoghassanak a szárazföldön is. De ügyeltek arra is, hogy a vízen való közlekedést se akadályozzák.

Bár hivatalosan felvonóhíd, nem a tradicionális módon nyitják és csukják össze. Mivel az emeléshez összetettebb kialakításra lett volna szükség, az építészek egy 56 centiméteres, deszkával lefedett rést hagytak a híd közepén, ami között pont átférnek a hajók vitorlái.

Amikor a naszádok közeledtek a hídhoz, a karbantartó felemelte a deszkát, segített áthaladni a hajónak, majd visszarakta a lécet a helyére.

Flickr

Ebben az időben a legtöbb bermudainak a halászat és a közlekedés miatt volt hajója, de a feltámadó dél-nyugati szelek folyton nehézzé tették a navigálást. A 17. század elején kifejlesztettek egy hajót, amit háromszögletű vitorlával és magas árbocokkal láttak el, így a szigetlakóknak már kevésbé gyűlt meg a baja a széllel. Az innováció a mai napig fennmaradt és ma is népszerű a vitorlázók köreiben.

Bermudában egészen a XX. század közepéig a vitorlázás volt az elsődleges közlekedési forma. De ahogy az autóforgalom nőtt és a hajóforgalom arányosan csökkent, a bermudai kormány úgy döntött, visszavonultatja a felvonóhidat. 

A hidat napjainkban már nem nyitják fel, de továbbra is az egyik legfőbb útvonal a legnagyobb és legkeletebbre eső sziget között.

Mivel ez Bermuda egyik legjelentősebb turisztikai látványossága, a híd 2009 óta szerepel az ország egyik bankjegyén, 2015-ben pedig hivatalosan is történelmi műemléknek nyilvánították.

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Az Élelmiszerbank elindítja Együnk Egymásért kampányát a nélkülözők segítésére

2020. szeptember 18. 10:51
Az Együnk Egymásért, nélkülözőket segítő kampányt immáron 9. alkalommal indítja útjára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A járvány elhúzódó hatása a nélkülözőket kilátástalan helyzetbe hozza. A kampány célja, hogy a beérkező támogatáson keresztül a nélkülözők élelmiszer ellátást kaphassanak.
 
 
 

Változtassatok meg minket!

2020. február 17. 09:11
2020. január 31 és február másodika között a fiatalok szakszervezetbe történő bevonásáról tartotta konferenciáját a Közép-Európai Ifjúsági Szakszervezeti Hálózat, a CEYTUN.