A belföldi turizmus még nyerhet is a második hullámmal

2020. augusztus 25. 09:45
A tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket – mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
A belföldi turizmus még nyerhet is a második hullámmal

Szabó Géza szerint több térségben nyár végén már érzékelhető a belföldi turizmus felé terelődött országos figyelem jótékony gazdasági hatása.

Ősszel is erős lehet a belföldi turizmus

A turisztikai szektornak fel kell készülnie a várhatóan élénk szezonon kívüli, őszi keresletre.

„Hamar felfutott az érdeklődés, és főképp júliustól folyamatosan telítődtek az országban az önálló magánszálláshelyek, a nyolcszobásnál kisebb üdülőházak, panziók, apartmanok. Még most is élénk a turistaforgalom, kitart augusztus végéig. A fél nyár ugyan nem pótolja a tavaszi veszteségeket, de a szezon így is erősebbre sikerült, mint tavaly, az egész országban” – mondta a lap keddi számában megjelent interjúban.

Illusztráció – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szövetség alelnöke úgy látja: az élénk érdeklődés hosszabb távon is fennmaradhat és erős őszi látogatottságot hozhat az ország több régiójában.

Jó lenne elkerülni, hogy itthon is kialakuljanak nagyobb gócpontok, mert a helyi korlátozások újra lebéníthatják egy-egy település forgalmát, a megyék gazdaságát. Fegyelmezettséggel viszont a belföld nyerhet a második hullám küszöbén Európa-szerte mutatkozó járványügyi helyzeten az ősszel

– vélekedett Szabó Géza.

A nyáron itthon maradók főként Aggtelek, a Mátra vidéke, az észak-magyarországi hegyvidék környékén, illetve Heves, Borsod, Baranya megyékben, továbbá a Mecsek, a Zemplén és a Bükk kirándulóhelyeinek környékén húzták fel a falusi turizmus forgalmát, ami a népszerű borvidékeken az ősszel fokozódhat.

Szabó Géza szerint amiatt is kihívás az idei év, hogy

a tízezres nagyságrendű magánszállásadó-piac több mint fele a Kisfaludy program segítségével jelentős fejlesztésekbe kezd még az idén.
vg.hu

Kapcsolódó cikkek

5 tipp - Hogyan ne őrülj bele a nyári szabadságolásokba

2019. július 10. 08:58
A munkáltatók érdeke, hogy nyugodtan teljen a saját nyári szabadságuk. Az L-soft Zrt. öt pontban foglalta össze, hogy mire figyeljenek oda.
1. Érdemes tisztázni a vállalati elvárásokat, hogy a kollégáknál ne torlódhassanak év végére a ki nem adott szabis napok.

2. Térképezzétek fel a leterhelt időszakokat, ehhez alakítsatok ki egyedi szabályokat.

3. Év elején kérjétek be az éves szabis terveket!

4. Vessétek össze a dolgozók szabis tervét a vállalati elvárásokkal, ellenőrizzétek a vállalati szabályok érvényesülnek-e!

5. Ne feledkezz meg a vonatkozó MT szabályokról.

Ezért jött most a rezsiemelés: egész Európa válságban van, mutatjuk az okokat

2022. július 20. 07:58
Jelen cikkünkben felfejtjük annak okait, mi okozta a válságot Eruópában, s ez hogyan gyűrűzött be Magyarországra is - nem meglepő módon a háborús helyzet a legnagyobb felelős a dologban, de azért egyáltalán nem csak egyedül okozza az energia-problémákat.