A bíróság szerint már nincs is nemzeti földalap, de mégis van

2017. február 03. 08:18
Tavaly november 5-vel megszűnt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), mivel központi szervezete beolvadt a Földművelésügyi Minisztériumba (FM) – ezt állapította meg egy perben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A testület a minisztériumi háttérintézmények átalakításáról szóló múlt évi kormányhatározatra, illetve a „Földet a gazdáknak” elnevezésű állami földértékesítő programot lezáró tavalyi törvényre alapozta álláspontját. Az agrártárca szerint viszont a bíróság tévesen értelmezte a jogszabályokat, így sem az NFA, sem a „Földet a gazdáknak” program nem szűnt meg.

„A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet központi szerve 2016. november 5. napján a Földművelésügyi Minisztériumba történő beolvadással megszűnt” – állapította meg egy végzésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A testület egy olyan per kapcsán vizsgálta a kérdést, amelyet a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. még korábban indított az NFA-val szemben haszonbérleti elszámolási vita miatt.

A bíróság indoklása szerint az FM irányítása alatt álló NFA központi szervének megszűnését egy tavalyi kormányhatározat írta elő, amely a minisztériumi háttérintézmények átalakításáról rendelkezett. Ennek értelmében az NFA megszűnésének időpontja a „Földet a gazdáknak” elnevezésű program befejeződését követő időpont.

Az Országgyűlés a "Földet a gazdáknak" programról tavaly törvényt alkotott, amellyel lezárta a még 2015-ben indított állami földárveréseket. E törvény november 4-én lépett hatályba, így – érvel a bíróság - november 5-ét kell tekinteni annak a napnak, amikor az NFA központi szerve – az FM-be olvadva – megszűnt. Emiatt a bíróság a jogutód perbevonásáig a kishantosi cég ügyében folytatott eljárást félbe is szakította.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a kormány határozatát és a „Földet a gazdáknak” programról szóló törvény rendelkezéseit is tévesen értelmezte – szögezi le ugyanakkor a Földművelésügyi Minisztérium abban a válaszban, amelyet Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott. A tárca álláspontja szerint az NFA nem szűnt meg és nem olvadt be a tárcába.

Az FM azzal támasztja alá érvelését, hogy - bár az állami földek árverései tavaly valóban befejeződtek - a „Földet a gazdáknak” program teljesen nem zárult le. Továbbra is folyik ugyanis azoknak az állami területeknek az eladása, amelyek térmértéke nem éri el a 3 hektárt. Emellett a program keretében az NFA más módon is hasznosítja az állami földeket, és ez lesz a helyzet a jövőben is  – közölte írásbeli válaszában az FM.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Ennyiért le se szedik? - Nagyon keveset fizetnek az almáért

2016. augusztus 24. 07:56
Lélektani határon, kilónként 17-18 forint körül mozog az ipari alma idei felvásárlási ára. A gazdálkodók azt mérlegelik, hogy ennyiért megéri-e leszedni a termést. Az étkezési almáért ugyanakkor a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók.

Több mint 10 000 mázsa tűzifát zároltak a NÉBIH ellenőrei

2017. május 12. 08:00
Súlyos hiányosságok miatt felfüggesztették egy tűzifa telep kereskedelmi tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A szakemberek elrendelték a telep teljes árukészletének, több mint 10 000 mázsa tűzifának a zárolását is. Az április végi ellenőrzés lakossági bejelentés alapján, majd a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársaival közösen lefolytatott próbavásárlás eredményeként indult.