A földrengés a török agráriumot is súlyosan érintette
2023. március 06. 13:47
Borzalmasan nehéz helyzetbe került a térség és az ország is.
Törökország lassan kezd magához térni a földrengések által okozott sokkból. Az első felmérések azt mutatják, hogy a halálos áldozatokat és az anyagi károkat is figyelembe véve, a gazdasági ágazatok közül a török GDP termeléséből magas arányban (6,6 százalékkal) részesedő mezőgazdaság szenvedte el a legnagyobb veszteséget, ami kihatással lesz az egész ország élelmiszer ellátására és export-importjára.
A földrengésekben leginkább érintett 9-10 térség adja ugyanis az ország termésének
búzából 20,3 százalékát,
kukoricából 40,2 százalékát,
gyapotból 71 százalékát,
mandarinból pedig 81 százalékát.
A búza és a kukorica pótlásához az import jelentős növelésére lesz szükség, a többi pedig súlyos exportbevétel kimaradást okoz, nem beszélve a térség mezőgazdasági munkásainak korábbi derékhadát alkotó halálos áldozatokról és részben vagy egészen munkaképtelenné vált sebesültekről.
A földrengésben elpusztult haszonállatok számáról egyelőre nincsenek pontos adatok, e téren most a legfontosabb a további veszteségek elkerülése, illetve enyhítése. A török kormány több ezer sátrat bocsátott az érintett körzetek részére az állatok elhelyezésére. Nagy kérdés azonban, hogy a hideggel, a szűkös takarmányellátással és az ápoló személyzet hiányával sikerül-e az állatokat a legeltetési szezon kezdetéig megmenteni – írja a mind.ua.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Az élő és élettelen környezetet egyaránt meg kell óvnunk
2024. október 14. 11:54
A biológiai sokféleség megóvása mellett kiemelten fontos a bolygónk több mint 4 milliárd évnyi múltjáról tanúbizonyságot adó kőzetek, ásványok, felszíni és felszín alatti vizek megóvása is – jelentette ki Balczó Bertalan az Agrárminisztérium helyettes államtitkára pénteken, a Magyar Természettudományi Múzeumban a Földtudományi Sokféleség Napja alkalmából tartott konferencián.
Rétegvízzel teszik termővé a sivatagot. De meddig?
2023. június 02. 11:46
Irak elkezdett sivatagi kutakat használni az öntözésben, aminek az eredményeként idén megduplázódott az országban a búzatermő terület, elérte a 8,5 millió danamot, ami kb. 850 ezer hektár.

