A gazdák szerint megéri lízingelni a mezőgazdasági gépeket

2016. július 15. 10:26
A tavalyi évben és idén is bővült a lízingelt mezőgazdasági gépek állománya.

Az idei első negyedévben az új és használt mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott állomány 79 milliárd forintot ért el, ez éves összevetésben 7 százalékos növekedés, az elmúlt év utolsó negyedévéhez képest pedig 0,5 százalékkal nőtt a lízingelt állomány – közölte a Magyar Lízingszövetség.

 

 
 
 

 

A közlemény idézi Nyikos Katalint, a Magyar Lízingszövetség elnökét, aki elmondta: az idei első negyedévben éves szinten elért 7 százalékos állománybővülés ugyan elmarad a múlt év első negyedévében mért 45 százalékos növekedéstől, de továbbra is emelkedő pályán van ez a piaci szegmens.

A mezőgazdasági gépek állományának összetétele is kedvező a lízingszövetség szerint. Nyikos Katalin elmondta: az új agrárgépek  lízingállománya 5,3 százalékkal 67,9 milliárd forintra nőtt. Ennek eredményeként a teljes agrárgép-állományon belül az új gépek aránya 86 százalékot, a használt gépeké 14 százalékot ér el.

mezőgazdasági gép

Az agrárgép-állomány 86 százalékát teszik ki az új gépek – fotó: Shutterstock

A lízingszövetség segítségével az Agrárgazdasági Kutató Intézet által készített összefoglaló szerint a pénzügyi lízing népszerűsége erősödött, 16,1 százalékkal emelkedett az előző évi állományhoz képest az első negyedévben. Ez mutatja, hogy egyre népszerűbb az agráriumban a vállalkozások számára rugalmas, költséghatékony finanszírozási formát jelentő pénzügyi lízing.

A jegybank növekedési hitelprogramja (nhp) kedvező hatást gyakorolt az agrárfinanszírozásra. A program elindítása óta több mint 50 százalékot ért el a géplízing aránya. Kedvező, hogy az idei első negyedévben az nhp beruházási célú lízingszerződéseinek keretében kihelyezett 22,9 milliárd forint harmada a mezőgazdasági gépeket finanszírozta. Nyikos Katalin a lízingpiac folyamatairól elmondta: a következő hónapokban, években stabil, fokozatos növekedés várható elsősorban a kis- és középvállalkozások finanszírozási igényei miatt.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Agrárfronton áll a bál: elrettentő büntető kamatot és szankciókat akarnak

2017. április 25. 07:40
Minimum tíz százalékra kellene növelni egy szakmai javaslat szerint a mezőgazdasági szerződésekben kikötött éves késedelmi kamat mértékét és elrettentő erejű büntetéseket kellene kiszabni, ha a felvásárlók nem fizetnek határidőre a termelőknek. Emellett felmerül a kéthetes elszámolás bevezetésének lehetősége is, mivel a gazdák a maximális 30 nap helyett sokszor 60-70 napra kapják csak meg az eladott termékek ellenértékét. Ma a teljes mezőgazdasági-integrátori szerződéses rendszer átalakítás alatt áll, és az ügyet várhatóan a kormány is hamarosan napirendre veszi.

Lejárt a határidő a munkavédelmi képviselők választására Indulnak a hatósági ellenőrzések

2017. február 22. 08:19
Az elmúlt fél év a munkavédelem területén érdemi változásokat hozott. Szigorodtak a munkáltatói kötelezettségek, új bírságtípus került bevezetésre, valamennyi munkavédelmi képviselő munkajogi védelme törvénybe lett iktatva, illetve a jogalkotó lényegesen csökkentette a munkavédelmi képviselő kötelező választáshoz szükséges munkavállalói létszámot.