A GKI gazdasági előrejelzései

2020. február 04. 08:40
A GKI Gazdaságkutató Intézet 2020. február 3-án nyilvánosságra hozott gazdasági előrejelzése szerint ebben az évben 9 százalékra csökkenhet a bruttó átlagkereset indexe, de a foglalkoztatás a csúcson maradhat; 4 százalékkal bővülhet a fogyasztás és 3,5 százalék lehet az infláció.

Az elemzés figyelmeztet: az építőipar kiugró dinamikája érezhetően csökkent, gyorsult az infláció, gyengült a forint, megugrott az államháztartási hiány, és deficites a folyó fizetési mérleg. Továbbá a koronavírus már félelemkeltő hatása révén is rontja a világgazdaság helyzetét. A beruházások a tavalyi 16% után csak 4% körüli mértékben emelkednek, főleg az EU-támogatások serkentő hatásának kifulladása miatt.

Az elemzés ugyanakkor megállapítja, a magyar gazdaság tavaly 5% körül, az EU-ban az egyik leggyorsabb ütemben bővült. A foglalkoztatási ráta 2019-ben tovább emelkedett, a második félévben már 70,3% volt, 0,8 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Ráadásul ezen belül a közmunkások száma kedvező módon csökken. A munkanélküliség tavaly éves átlagban a 2018. évi 3,7%-ról 3,4%-ra csökkent, az utolsó negyedévben már csak 3,3% volt. Ez az EU élmezőnyébe tartozik, s a közmunkásokkal együttes 6% alatti ráta is kedvezőbb az EU átlagánál.

Az infláció 2019 decemberében 4 százalékra ugrott, s ezzel, immár Romániát is megelőzve, a legmagasabb lett az EU-ban. Bár ez csak havi adat, a forint gyengülésével együtt a béremelések értékéből tetemes mennyiséget lefaraghat az idei évre valószínűsített 3,5 százalékos prognózis.

Részletek a közölt táblázatban. A táblázat eléerhető itt

http://www.liganet.hu/page/316/artID/10408/html/a-gki-gazdasagi-elorejelzesei.html

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Cafeteria 2021: a gyors reagálás és a család lesz a kulcs

2020. december 10. 09:23
 
A munkavállalók családtagjaira is fókuszáló, új digitális cafeteriaterméket mutat be az Edenred utalványforgalmazó cég a HR Portál, „Fókuszban a megélhetési juttatások!” elnevezésű online panelbeszélgetésén, december 10-én. A cég friss felmérésének üzenete: a koronavírus-járvány megváltoztatta a munkavállalók igényét és biztonságérzetét, amire reagálni kell.

Évtizedek óta nem látott hatások Magyarországon – Újabb harc indul a magasabb bérekért

2022. május 12. 08:30
Évente a legtöbb esetben egyszer szokták emelni a bért a vállalatok. Idén azonban elszállt az infláció, és a munkaerőhiányos környezetben a dolgozók ezt igyekeznek kihasználni. Ez nem csoda: az idei bértárgyalások még 3-4%-os inflációs prognózissal indultak, ma már 10%-os infláció valószínűsíthető. A Porfólió szakszervezeti vezetőket kérdezett.