A GMO-mentes címkézésről a jogszabály 2016 első felében lép hatályba

2016. március 09. 08:02
A GMO-k megjelenése a mezőgazdaságban kedvezőtlen hatással lehet a természeti értékeinkre, amelyek megóvása közös felelősségünk - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy rendezvényen, Budapesten. 

Számos jelentős ökológiai probléma hozható összefüggésbe a génmódosított növények termesztésével, hiszen nem csupán a védett állatokat és növényeket veszélyeztetik, de kiszorítanak számos őshonos kultúrát, a biodiverzitás csökkenéséhez vezethetnek - húzta alá.

Nagy István elmondta, hogy a tej, a hús, a hal, a méhészeti termékek, növényi élelmiszerek és a tojás, illetve a belőlük készült összetett élelmiszerek kapcsán kidolgozásra került a GMO-mentes címkézés jogszabályi kerete. Ennek az önkéntes jelölésnek köszönhetően a termelőknek a jövőben lehetőségük nyílik arra, hogy jelezzék a fogyasztó számára – rendeletben meghatározott követelmények teljesítése esetén – hogy az adott termék GMO-mentes termelésből származik. A jogszabály várhatóan az év első felében lép hatályba.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy Magyarország elsőként ültette át 2015-ben azt az új irányelvet a nemzeti jogrendjébe, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok végre szuverén módon, szabadon dönthessenek arról, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem.

Hozzátette, hogy hazánk az új jogszabály alapján minden olyan GMO-ra tilalmat kíván bevezetni, amely termesztési engedélyt kap a közeljövőben. Kijelentette: Magyarország támogatja azt az elképzelést is, amely lehetővé tenné a GM-élelmiszerek és takarmányok tiltását.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszakban tovább növekszik azok száma, akik felismerik a GMO-mentes mezőgazdaságban rejlő előnyöket. Leszögezte, mindannyiunk érdeke, hogy asztalainkra csak fenntartható módon megtermelt, biztonságos élelmiszerek kerüljenek, amelyek előállítása során a biológiai sokféleség megőrzését is biztosítani tudjuk.

Forrás: elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

Földindulás a magyar élelmiszerpiacon: de hol itt a botrány?

2017. február 22. 08:03
Semmilyen élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint azzal a 24 osztrák élelmiszerrel kapcsolatban, amelyeket nemrég egy célellenőrzéssel vizsgáltak meg abból a szempontból, van-e különbség a magyar és az osztrák fogyasztóknak szánt termékek között. A hivatal egyes élelmiszereknél az érzékszervi jellemzőkben és az élvezeti értékben talált különbséget. A Nébih a célellenőrzésen túl 2014-2016-ban összesen 766, Ausztriából származó termékmintát ellenőrzött, amelyek közül 8 nem felelt meg az előírásoknak. Két tejféleségnél és 6 édesipari terméknél találtak olyan összetételi-minőségi hibákat, amelyek miatt bírságolniuk kellett, vagy forgalmi korlátozást kellett elrendelniük. A 24 termékmintás Nébih-vizsgálat nyomán most mindenestre a kormány átfogó élelmiszerpiaci ellenőrzést indított.

Súlyos fagykárok az akácosokban

2016. május 11. 07:45
Az idén még nem pergettek mézet a méhészek, a tavalyi termés fele a termelőkön ragadt az Európai Unióba özönlő ázsiai áruk miatt Vöő György – 2016.05.11. 00:29 
Sanyarú esztendő elé néznek a magyar méhészek. Az akácosok kétharmada károsodott a fagy miatt, miközben a tavalyi akácméz fele a termelőkön ragadt az uniót elárasztó, kétes eredetű ázsiai készítmények miatt.