A HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA KÖZÖSSÉGGÉ KOVÁCSOL
2023. május 30. 13:07
A tradíciók ápolása összekapcsolja a fiatalokat és az idősebbeket, közösséggé kovácsol. A hagyományok nem múzeum falai közé valók, azok megélése, ápolása a közösség erejét növelik – mondta Jászboldogházán a 14. Hagyományok Hétvégéjén Feldman Zsolt.
A Jászföld Hagyományőrző Egyesület által szervezett eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára említést tett arról, hogy az utóbbi tíz évben a kormány számos intézkedéssel igyekezett növelni a vidék népességmegtartó erejét, a vidéki életet vonzóvá tenni. Megújultak az iskolák, óvodák, utak, templomok, látványos változást tapasztalhat, aki járja a vidéket.
A kisebb és nagyobb település lakói pedig élhetőbb környezetben tölthetik mindennapjaikat.

Feldman Zsolt arról is szólt, tíz évvel korábbhoz képest ma 15 százalékkal többen dolgoznak a mezőgazdaságban, az agráriumból ma több család boldogul. Az agrártárca jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy virágzó, a családokat eltartó mezőgazdaság és élelmiszeripar épüljön, erősödjön hazánkban. A vidék erejét a hagyományok teremtik meg, a magyarság legfontosabb értékeit őseink emberöltőről emberöltőre adták át. Ezt a fonalat nekünk sem szabad elvágni, tovább kell éltetni. Mint ahogyan ezt tették és teszik a jászság lakói, akik a 14 évvel ezelőtti egyszerű kis hucul lovasnapokból közösségi ünnepet, a Hagyományok Hétvégéjét megteremtették – mondta az államtitkár.

Az ünnep összekovácsol, a dolgos hétköznapok után felüdülést hoz, a gondok távolabb kerülnek, az emberek közösségként élik meg az együttlétet. S miután Magyarországon az ünnep összekapcsolódik a gasztronómiával, ezen a mostani alkalommal is több bográcsban fő az étel, a különböző mesterségek művelői portékáikat kínálják, az íjászaton bárki kipróbálhatja képességeit, a fogathajtók versenye pedig mindenki számára szép élmény lehet.

A jászságban jó példával járnak elől, itt a közösséget a hagyományok is éltetik, ezen az ünnepen az összetartozást is erősítik – fogalmazott Feldman Zsolt.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Vendégmunkások fejik a teheneket egy 950 fős magyar faluban
2024. december 09. 12:38
Nem találtak helyi munkaerőt.
Hat Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik a kevesebb mint ezerfős, Somogy vármegyei Homokszentgyörgy tehenészetében – írja a Somogy Vármegyei Hírportál cikke alapján a Telex.
Magyarország is kaphat árvízkárokra pénzt az EU-tól, de igazolni kell a felhasználást
2024. szeptember 25. 11:50
Magyarország is pályázhat támogatásra abból a 10 milliárd euróból az árvízkárok enyhítésére, amelyet az Európai Bizottság tesz elérhetővé – erősítette meg az EUrologus kérdésére Stefan de Keersmaecker szóvivő.

