A határhoz közel jelent meg a vírus

2018. január 23. 11:15
Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki az ukrán állategészségügyi hatóság a Beregszászi járásban, Rafajnaújfalu közelében kilőtt vaddisznóból.

A fertőzött vaddisznót a magyar határtól alig több mint 8 kilométerre lőtték ki – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (Nébih) honlapján.

Az afrikai sertéspestis a vaddisznók és a házi sertések vírusos betegsége, emberre nem veszélyes. A vírust Magyarországon mindeddig nem mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok. A szomszédos országok közül Ukrajnában fordul elő, illetve 2017-ben és 2018-ban Romániában összesen négy háztáji sertésállományban állapították meg a betegséget.

Magyarországra a vírus a vaddisznóállományon keresztül, illegális sertésszállítással, vagy a fertőzött állatokból nyert hússal, húskészítménnyel juthat be.

Ukrajna területéről húst, húskészítményt még személyes fogyasztásra is tilos behozni!

A NÉBIH 2017 decemberében már mutatta ki a vírust egy, a záhonyi határállomáson elkobzott, sertés eredetű húsmintából.

A hazánkba történő behurcolás megelőzése a cél, illetve az esetleges megjelenést minél hamarabb észlelje a hatóság, ennek érdekében a magyar állategészségügyi hatóság már számos intézkedést vezetett be az utóbbi években, melyeket 2017-ben a járványtani helyzetre való tekintettel tovább kellett erősíteni, szigorítani.

fotó:Pixabay

A betegség vaddisznóállományban történő terjedésének megakadályozása az állategészségügyi és a vadászati szervek összehangolt stratégiáját igényli.

Az ukrán határ menti, legmagasabb kockázatnak kitett vadászterületeken elrendelt, megelőzést és a korai felderítést célzó intézkedések magukban foglalják többek között

  • a vaddisznó-állománysűrűség csökkentését (az etetés tilalma, a kocák és az 1 év alatti egyedek fokozott kilövése révén),

  • az elhullott vaddisznók hullájának szervezett keresését és laboratóriumi vizsgálatát,

  • valamint valamennyi, vadászaton kilőtt vaddisznó laboratóriumi vizsgálatát a vadhús felhasználását megelőzően.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Az egészésges élelmiszerek népszerűsítésére kap pénzt Magyarország is

2017. augusztus 01. 07:55
 
Az Európai Bizottság az egészséges táplálkozás népszerűsítése, továbbá az európai zöldség-, gyümölcs- és tejtermelők támogatása érdekében augusztus 1-jén új uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramot indít. Magyarország hatmillió euró támogatást kap a programokra - írja az MTI.

Ilyen nagy és tuti bizniszt régen láttak a bankok

2017. április 05. 07:56
Éles verseny alakult ki a bankok között az uniós és a hazai agrártámogatások előfinanszírozásában. A konstrukciók azért lehetnek népszerűek, mert a mezőgazdasági termelők így jóval előbb juthatnak forrásokhoz, miközben a normatív módon járó támogatások a pénzintézetek számára megfelelő biztosítékot nyújtanak a hitelkihelyezésekhez. A bankok ma már sokféle agrártámogatásra dolgoztak ki hiteltermékeket, de a legelterjedtebbé az uniós területalapú és zöldítési támogatások előfinanszírozása vált. E két jogcímet minden pénzintézet finanszírozza, de egyre komolyabb a verseny más támogatásoknál is. Az agrársztektor.hu mostani összeállításában a területalapú és zöldítési támogatás elérhető banki előfinanszírozási konstrukcióit gyűjtötte össze.