A hazai bükkösöket fel kell készíteni a klímaváltozásra

2024. november 20. 12:08
A magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani, amely erdeink egyik kiemelkedő élőhelyeként a bükkös erdőkben jelenti a legfontosabb feladatot a szakemberek számára – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár kedden, Budapesten, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett erdészeti konferencián.
A hazai bükkösöket fel kell készíteni a klímaváltozásra
„A bükk és a bükkösök Magyarországon – egy különösen veszélyeztetett fafaj és társulásainak perspektívái” című konferencia és könyvbemutató megnyitóján az államtitkár hangsúlyozta, a bükk a magyar erdők meghatározó fafaja, amely a klímaváltozás hatásait pontosan jelzi. Mind az ország faanyagszükségletének ellátása, mind a gazdálkodói bevételek szempontjából kiemelten fontos fafajról van szó, amelynek jövője veszélyben van, ha nem cselekszünk időben – figyelmeztetett az államtitkár.
Fotó: Vermes Tibor
 
Zambó Péter kiemelte, a gazdasági mellett Magyarországon a bükkösöknek kiemelkedő természetvédelmi jelentősége van. A bükkösök térfoglalása országosan 6%, amely a védett és Natura 2000 területeken azonban már 12%-ra nő, az erdőrezervátumok esetében pedig eléri a 30%-ot.
 
Mivel a legtöbb előrejelzés szerint a klímaváltozás a bükk élőhelyeit jelentősen érinti, a hazai bükkösök fenntartása erős összefogást igényel: a kutatói hálózatok, a gazdálkodók és a természetvédelem összehangolt munkájára van szükség, hogy az erdeink változatossága és a turizmus szempontjából is jelentős fafaj élőhelyei fennmaradjanak. Ezen a területen fontos, és a tudatos erdőkezelési munka eredménye, hogy az elmúlt időszakban jelentősen növekedett az idős, száz évnél öregebb bükkösök aránya, amelyek különösen változatos élőhelyet jelentenek.
 
Az államtitkár hangsúlyozta, az Agrárminisztérium erdőtervezési szakemberei a jövő erdeivel kapcsolatos célkitűzések megfogalmazásakor azokra a kutatási eredményekre támaszkodnak, amelyek a több mint 100 szakember munkája eredményeként létrejött új szakkönyvben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megjelentek.
Fotó: Vermes Tibor
 
„Biztos vagyok abban, hogy a bükk-monográfia az erdőkezelők és természetvédők számára egyaránt a jövő hasznos ismeretforrása lesz, és hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez, a bükkösök minél teljesebb arányú megőrzéséhez” – mondta Zambó Péter.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Célzott helyszíni ellenőrzések jönnek 6 támogatási jogcím esetében

2023. augusztus 17. 15:33
A növénytermesztési termeléshez kötött jogcímek esetében a víz mennyiségi, a tejelő tehéntartás esetében a víz minőségi szempontú védelmét garantáló előírások betartását ellenőrzik.
 
A hazai agrártámogatási rendszer egyik legfontosabb alappillére a termeléshez kötött támogatások jogcímcsoportja, ez ugyanis a támogatási  rendszer egyik legcélzottabb beavatkozás típusa, olvasható a kap.mnvh.eu oldalon.

Ősszel újabb hatezer fát ültetnek el az országban

2024. október 30. 17:37
Az Agrárminisztérium által négy éve indított Településfásítási programban idén tavasszal 4 ezer fát ültettek el, ősszel további 6 ezer fa elültetését kezdhették meg a pályázatnyertesek - mondta Nobilis Márton, a tárca államtitkára szerdán Balatonszemesen, ahol részt vett a település által elnyert fák elültetésében.