A Honvédszakszervezet és a Honvédelmi Minisztérium közös nyilatkozata
2023. november 28. 18:42
2023. november 24-én a Honvédszakszervezet és a Honvédelmi Minisztérium közös közleményt adott ki a katonák érdekképviseletével kapcsolatban.
A Honvédelmi Minisztérium elismeri a katonák érdekképviseleti jogát, egyben a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseletének alapjogokból adódó működését, a szervezet jogutódjának egyesületként történő további működését pedig – a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseleteként – támogatja Mindezekből adódóan a felek hosszútávú megállapodásának részleteit a fentiek szellemében még az idén megalkotják.
A Honvédelmi Minisztérium és a katonák érdekképviseleti szervezete számára Magyarország alapvető érdekei és a honvédelem felelőssége az elsődleges

Mindkét fél maximálisan elkötelezett Magyarország védelmi képességének 2010 óta töretlen és példátlan fejlődése mellett.
A veszélyek korában elsődleges feladatunk Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálása.
A veszélyek korában Magyarország védelmének ellátása olyan felelősség, amelyhez egyértelmű szabályokra van szükség.
A hazáját védő magyar katona nem egyenruhás munkavállaló, ennek szellemében különleges jogállásuk eltér a többi jogviszonytól, a Hazáért végzett szolgálati feladataik ellátása pedig elsőbbséget élvez.
Mint eddig is, Magyarország Kormánya minden körülmények között és minden eszközzel a nemzeti érdeket szem előtt tartva dolgozik Magyarország és a magyar nemzet érdekében. Ugyanezt teszi az átalakuló Honvédszakszervezet a katonák képviseletének és a Haza védelmének felelősségét átérezve úgy, hogy az mind a katonák mind a nemzet érdekeit, maximálisan figyelembe veszi.
A katonai érdekvédelmi szervezet elismeri, hogy a szakszervezeti működési forma nem fedi le teljességgel azt a tartalmat, amely jelenlegi tevékenységét jellemzi, ezért a szervezeti formát „egyéb törvény alapján működő egyesület”-ként folytatja, és nevét a honvédekre és az érdekképviseletre utaló jelzőkkel határozza meg és ennek megfelelően megváltoztatja.
A Honvédelmi Minisztérium elismeri a katonák érdekképviseleti jogát, egyben a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseletének alapjogokból adódó működését, a szervezet jogutódjának egyesületként történő további működését pedig – a katonák egyetlen reprezentatív érdekképviseleteként – támogatja
Mindezekből adódóan a felek hosszútávú megállapodásának részleteit a fentiek szellemében még az idén megalkotják.
forrás: liganet.hu
Kapcsolódó cikkek
SZÉP-kártyával jutalmazta a MÁV-csoport az árvízi védekezésben részt vevő munkavállalóit
2024. december 16. 18:00
A MÁV-csoport több száz munkavállalója éjt nappallá téve dolgozott az árvíz sújtotta területeken, hozzájárulva a sikeres magyarországi védekezéshez. Az árvíz sújtotta területeken tanúsított helytállásukért, illetve a helyszínen végzett munkájukért az érintettek egyszeri, 200 ezer forintos SZÉP kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek.
Késnek a kormány által beígért béremelések. (MÁV, Volánbusz, Magyar Posta)
2023. január 11. 10:17
Mintegy kétszázezer, állami cégeknél dolgozó alkalmazott vár arra, hogy béreik legalább az inflációhoz mérten emelkedjenek. A MÁV, a Volánbusz, a Posta, és az állami vízszolgáltatók szakszervezetei igyekeznek minél előbb megállapodásra jutni, mert a bérrendezés hiánya tömegek felmondását eredményezheti.
Egyelőre annyit tudni, hogy a kormánynak szándékában áll tárgyalni a bérekről.

