A húsvéti hagyományokat is bemutatják az országos alkotóházak hetén

2023. március 10. 10:13
A húsvéti ünnepkör hagyományaival is megismerkedhetnek a látogatók a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hetén, amelyet március 27. és április 2. között rendeznek meg országszerte számos helyszínen.
 
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz (JEMA) csatlakozva tizedik alkalommal rendezik meg a programsorozatot, amelynek keretében az alkotóházak, kézműves műhelyek és műhelygalériák színes programokkal várják a látogatókat - közölték a szervezők.
A húsvéti hagyományokat is bemutatják az országos alkotóházak hetén
Az egyhetes jubileumi rendezvény a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, így szinte minden helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők a tojásfestés valamilyen technikájával, például a tojásberzseléssel, az írókázással, a karcolással, a maratással vagy a rátétes díszítéssel. Lesz olyan helyszín, ahol előadást tartanak a tojásírás hagyományairól és tojásfestő versenyt is szerveznek, de a tojásfestéshez kapcsolódóan több helyszínen tojástartót is lehet majd készíteni természetes anyagok felhasználásával.
 
Mindezeken túl, a kézműves mesterségek között a szövést, a körmönfonást, a hímzést, a nemezelést, a bőrművességet, a bútorfestést és a kékfestést, a fazekasságot vagy a kovácsmesterséget is kipróbálhatják majd az érdeklődők.
 
Az egyes helyszíneken kiállításokkal, előadásokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, élőszavas mesemondással és népi gasztronómiához köthető programokkal is várják az érdeklődőket.
 
A programmal a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a kézművesség mindennapokban betöltött szerepére, valamint hogy bemutassák, a kézműves technikák és a természetes anyagok felhasználásával a fenntarthatóbb környezethez is hozzá lehet járulni.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Gourmet Fesztivál a hétvégén!

2023. június 01. 13:20
Június 2-án újra megnyitja kapuit az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Az “országkóstolóként” is definiálható, három napos rendezvény a legjobb hazai éttermeket és cukrászdákat vonultatja fel a Millenáris területén.
11. alkalommal, már kiforrott recepttel érkezik a gasztrofesztivál: mintegy 50 vidéki és fővárosi étterem, valamint tucatnyi cukrászda adja össze az ország legnagyobb menüjét, amelyen több mint 200 különböző étel és desszert található.Ezt kíséri a szintén rendkívülinek mondható italkínálat, amelyben mindenki megtalálhatja a kedvére valót – tájékoztatták lapunkat a szervezők.

Velencei-tó: meglepő megoldást találtak az alacsony vízszint emelésére

2023. április 25. 09:34
Napi ezer köbméter vizet nyerhetnek vele.
 
Újabb, meghökkentő megoldást vetnek be a Velencei-tó megmentése érdekében.