A jövő agrárszakemberei szerint ezek az ágazat legnagyobb kihívásai
2024. november 08. 18:15
Idén is megrendezték az Agribusiness Konferenciát.
Agrár influenszerek című beszélgetés résztvevői – Fotó: Horváth Janka
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendezték meg a hallgatók által szervezett VI. Agribusiness Konferenciát. Az idei konferencia fővédnöke Nagy István, agrárminiszter volt, a rendezvény köszöntőjét pedig Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem rektora mondta.
A 2024. november 7-én tartott rendezvényen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar aktuális kihívásait, innovációit és fenntarthatósági kérdéseit járták körbe szakértők, valamint egy-egy témát kerekasztalbeszélgetés keretében mutattak be több szempontból.
A "Modernizáció egy konzervatív piacon" szekcióban "Agrár influenszerek" című beszélgetés keretében kollégánk, Horváth Janka Gyuris Ritával, Umenhoffer Péterrel és Károly-Kátai Lászlóval elemezte a tartalomgyártás aktuális kihívásait, sikeres módszereit és a speciális téma nyújtotta lehetőségeket.
A konferencián "Támogatások és generációváltás: fiatal gazdák jövője az agráriumban" címmel Lantos Gergely, kormány-főtanácsos tartott előadást, amely után a szekcióban kiemelt fókuszt kapott a "Nők az agráriumban" című beszélgetés. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az önismeret nagyon fontos a sikeres karrierúthoz.
10 év múlva már nem kell arról vitatkoznotok, hogy kell-e szántani – emelte ki előadásában Dr. Szabó Emese, a KITE Zrt. rendszerfejlesztési igazgatója "A növényorvos szakma jövője" című előadásában.
Hozzátette, hogy a jövő növényvédelme precíziós és biológiai szemléletű lesz.
Nagy érdeklődés kísérte a "Precíziós gazdálkodás és a digitalizáció jövője" és "Az élelmiszeripar alakulása: trendek és innovációk 2024-ben" előadásokat és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetéseket is.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Újabb lépéseket sürgetnek az ukrán gabona miatt Magyarországon
2023. április 19. 12:37
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözli az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabonára és olajos magvakra, valamint más mezőgazdasági termékekre bevezetett átmeneti importtilalmat. Az ukrán gabona miatt kialakult piaci helyzetet vizsgáló kamarai munkacsoport további lépéseket is szorgalmaz: a gabonaszállítások szigorú felügyeletére, a vámok visszaállítására, az ukrán gabona egészségügyi kockázataiból adódóan annak fokozott vizsgálatára, valamint a mikotoxinnal fertőzött hazai kukorica mihamarabbi kivonására tett javaslatot. A napokban a magyar és a lengyel agrárkamarai elnök is egyeztetett az ukrán gabona okozta krízisről.
A szociális farmok és szociális szövetkezetek jelentősége
2024. június 25. 16:50
Bárki számára lehetővé vált a közösségi gazdálkodás egyszerűsített formában történő elindítása.

