A kárenyhítési alap 24 milliárdjából enyhítik a fagykárt

2016. április 29. 07:37
Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
 

A gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy kárigényüket bejelentsék - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy nagyon oda kell figyelni a határidőre.
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a tavaszi fagykárok felmérése jelenleg folyamatban van. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, vagy Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők. 
Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
A szaktárca szerint a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai bizonyosan elegendőek lesznek a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

A kaukázusi kefirek is rangsorba álltak a Szupermentán

2017. július 20. 08:34
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tesztsorozatának következő állomása a kaukázusi kefirek vizsgálata volt. Laboratóriumban mérték a 18 natúr termék fehérje és zsírtartalmát, ahogyan a csomagolóanyagból történő káros anyag kioldódását is ellenőrizték. A komplex tesztelés ezúttal is magába foglalta a termékek kedveltségi értékelését is.

Újra kiválónak kell lennie az agrárszaktudásnak

2017. február 01. 08:26
A GDP-nek mindössze csak 1-2 százalékát fordítjuk oktatásra, ennek súlyos következményei vannak, ugyanakkor az egyetemeknek is fel kell ismerniük, hogy nem árt a frissítés. Az uniós támogatások nem tartanak örökké, valószínűleg ez a kényszer is kell a változtatáshoz.