A kifizetett tűzifa felét elcsalta volna a facebookos hirdető
2023. február 07. 19:21
A Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nébih EUTR ellenőrei közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifacsalót. Az eladó a próbavásárláskor a kifizetett mennyiségnél lényegesen kevesebb fát adott át, amelynek a származását sem tudta igazolni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát.
A hatóságok 5 m3 tűzifát rendeltek egy facebookos profillal rendszeresen hirdető személytől. A csaló és társa előre egyeztetett időpontban és helyszínen jelentek meg zárt kisteherautójukkal, a megrendelt 5 m3 fáért pedig 250 000 Ft-ot kértek. A tűzifa vételárának kifizetését követően a hatóság képviselői felfedték magukat. Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett: a leborított fa alig valamivel több mint 2,5 m3 volt, azaz a megrendelt fa felét adták volna át a teljes vételárért a vevőnek.
Az eladók a származást igazoló dokumentumokat sem tudtak bemutatni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát. Az ügyben a fogyasztóvédelmi hatóság külön eljárást indított.
Az eset ismét rávilágít a Facebookról történő vásárlás kiemelt kockázatára. Tűzifabeszerzés során célszerű a már régebb óta működő, megbízható és ismert kereskedőket előnyben részesíteni. Ebben jelentős segítséget nyújt a Nébih „Tűzifát okosan” keresőfelülete is:
forrás:agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
Változások a hitelkonstrukciókban
2023. január 03. 13:00
Az új esztendő első napjától jelentős változások léptek életbe egyes hitelkonstrukciókban és az állami támogatásokat érintő jogszabályokban: egyebek mellett nőtt a teljes hiteldíjmutató plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és idén már három kamatstop is érvényes június végéig.
A személyi kölcsönöknél 2023. január elsejétől 29,9 százalékról 37 százalékra emelkedett a maximális teljes hiteldíjmutató (thm). Az áruhitelek, folyószámlahitelek és hitelkártyák esetén az 52 százalékot is elérheti a thm az új plafonérték szerint, szemben a 2022 végéig érvényes 44,9 százalékkal. Ezek a maximumok a jegybanki alapkamathoz vannak kötve, és 2023. június 30-ig lesznek érvényesek – írja összefoglalójában a Bank360.hu.
Nagy számban sztrájkoltak a Volánbusznál a buszvezetők
2024. január 29. 19:13
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ára és 29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján a hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszámnak egyötöde vett részt a sztrájkban - derül ki a Volánbusz közleményéből.

