A kiskunsági gazdák is sokat buknak a gyenge gabonaárakon

2023. október 26. 15:52
Még a közepesen erős, bő 7 tonnás országos átlagot sem éri el a kukorica termésátlaga Bács-Kiskun megyében. Az átlag sok helyen 5 tonna körül alakul, ami jelentős, hektáronként akár több százezres veszteséget okozhat. Ez már más kötelezettségvállalások teljesítését is fenyegeti.
A kiskunsági gazdák is sokat buknak a gyenge gabonaárakon
Közepes termés, erős veszteség
Bár inkább a tavalyi aszályról esik szó még idén is, vannak területek az országban, ahol a talajadottságok vagy időjárási okok miatt a kukorica-termésátlag nem éri el vagy alig haladja meg az 5 tonnát. A nagykőrösi gazdakör elnöke szerint ilyen a Homokhátság is. A Duna-Tisza-közének déli régiójában a féltermésnek mondható mennyiség a jelenlegi felvásárlási árak mellett – a hektáronkénti 400 ezres ráfordítás miatt – 150 ezer forintos veszteséget okoz a gazdaságoknak. Mint nemrég írtunk róla, a kukorica körülbelül 8 tonnától válik nyereségessé.
 
Ez egyébként a legfrissebb agrár-közgazdasági jelentésekből is kiolvasható. Az AKI PÁIR jelentése szerint az alig 54 ezer forintos takarmánykukorica termelői ár (október derekán) 60 százalékkal gyengébb, mint a tavaly ilyenkori. A napraforgó sem áll jobban, ráadásul abból világszerte nagy készletek vannak, és nagy termés várható, így a mostani, 135 ezer forintos tonnánkénti ár kevesebb mint fele a tavaly ilyenkorinak.
 
Pár év alatt elfogynak a tartalékok
Ennél csak hajszállal jobbak azok az árak, amiket Pesti Gábor említ – a kukoricáért 55-60 ezer, a napraforgóért pedig 140 ezer forint körüli ajánlatok vannak. A búza még gyengébben áll a termelői költség és a felvásárlási ajánlat összevetésében: 65-66 ezer forintot kínálnak az új búzáért a gazdáknak, míg szerintük legalább 90-100 ezer forintot kellene kapniuk a globális tőzsdei szintek alapján. A gazdakör-elnök szerint ha továbbra sem javul a piaci helyzet, súlyos veszteségekkel kell számolniuk. Ennek következtében a gazdaságok felélik tartalékaikat, s pár év múltán az uniós és hazai források nem kompenzálják a veszteségeket, így támogatási – például zöldítési – kötelezettségeket sem fognak tudni teljesíteni.
 
forrás: agraragazat.hu

Kapcsolódó cikkek

Szőlészet-borászat: sok a teher, egyre többen feladják a küzdelmet

2024. október 28. 13:43
Egyre több eladó szőlőültetvényt látni az ingatlanhirdetések között, a termelők igyekeznek szabadulni a birtoktól, ami azt is jelenti, hogy erősödik a birtokkoncentráció

Bírságot kockáztatsz, ha nem szolgáltatsz adatot

2023. január 27. 17:34
A talajvédelmi hatóság 10 000-100 000 forint közötti összeget szabhat ki.
 
A nitrátérzékeny területeken gazdálkodóknak, valamint a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart* az előző naptári évre vonatkozóan (január 1.-december 31.) adatszolgáltatást kell tennie a gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján 2022. január 1.-2022. március 31. között - írja a nak.hu a tájékoztatójában.