A lengyel gazdák nem hátrálnak, pedig működik a megfélemlítés

2024. március 20. 16:41
Óriási, csaknem 600 helyszínen zajló gazdademonstrációra kerül sor ma Lengyelországban, az esemény még most is tart.
A lengyel gazdák nem hátrálnak, pedig működik a megfélemlítés
A lengyel gazdák célja, hogy az EU enyhítse környezetvédelmi szabályait, illetve növelje a pénzügyi támogatást, továbbá tiltsa be a nem uniós mezőgazdasági termékek importját. A földművesek gépeikkel (egyes helyszíneken közel 100-at regisztráltak) autópálya-sávokat, főközlekedési utakat torlaszoltak el, néhol 30-40 kilométeres forgalmi dugók is kialakultak – számolt be a farmer.pl.
 
A podhalei gazdák tiltakozása péntek óta tart a szlovákiai határátkelőnél, Chyżne-ben. Szerdán száz gazdálkodó jelent meg a határon. Ahogy a tüntetők képviselője, Paweł Dziubek elmondta, minden Lengyelországba belépő teherautót ellenőriznek. A szlovák oldalon több kilométeres forgalmi dugó alakult ki a Lengyelországba történő belépésre várakozó teherautók miatt.
Agroinform - Mezőgazdaság percről percre
"Egyre többen vagyunk, blokkoljuk az országba belépő teherautókat. Óránként csak öt járművet engedünk át, minden rakományt vámtisztviselőkkel ellenőrzünk. Emiatt az országba tartó ukrán teherautók megváltoztatták az útvonalukat" – mondta egy piekielniki farmer.
 
A podhale-i gazdálkodók támogatják az európai zöld megállapodás felszámolására irányuló országos követeléseket, s a bonyolult uniós szabályokra és a bürokráciára panaszkodnak.
 
"Haladni akarunk előre, fejlődni, dolgozni, nem az íróasztalunknál ülni és papírokat töltögetni. Korábban 20 tejelő tehénből megéltünk, ma pedig már ez a szám még a költségekre sem elég. Minden rossz irányba halad" – mondta egy łopusznai farmer.
 
A folyamatban lévő tiltakozásokat a korábbi mezőgazdasági miniszter, Robert Telus úgy kommentálta: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a tüntetéseket.
 
"Őrizetbe veszik azokat a gazdákat, akik tüntetésekre mennek, nagyon gondosan ellenőrzik a traktorokat, hogy ne jussanak el ezekre a tüntetésekre. Sok gazda portáján jelent meg a rendőrség és kérdezősködtek, ki a tüntetés szervezője, hol lesz, miért akarnak rajta részt venni a termelők. Ez megfélemlítés" – jelentette ki Telus.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Élelmiszermentés az iskolai konyhákon

2023. június 22. 18:09
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és Budapest Főváros Önkormányzatának Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezete pilot projekt keretében sikeresen tesztelte, milyen feltételekkel lehet az iskolai konyhákon megmaradó, ki nem tálalt ételeket szociális céllal hasznosítani.
 
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület évek óta keresi a lehetőségét annak, hogy a vendéglátás és közétkeztetés területén megmaradó, a fogyasztóval még nem érintkezett ételeket milyen módon lehetne bevonni a már jól működő jótékonysági újraelosztási rendszerekbe.

Karácsonyi vásárok és programok 2022

2022. december 02. 10:48
Közös gyertyagyújtással, lélekemelő gondolatok tolmácsolásával, családi- és szórakoztató programokkal, adventi vásárral, vagy több hetes karácsonyi forgataggal ünneplik advent időszakát hazánk számos településén 2022 decemberében.
Többnyire advent első hétvégéjén kezdődnek a programsorozatok, ám néhány településen már egy héttel korábban megnyitottak a karácsonyi vásárok.