A magyar erdők világa mutatkozik be a Szabadság téren

2018. szeptember 24. 08:13
A magyar erdők világát, értékeit és az erdészek természetmegőrző munkáját mutatják be az állami erdőgazdaságok az Erdővarázs Családi Napon a Szabadság téren péntektől vasárnapig.

A harmadik alkalommal megszervezett, háromnapos családi fesztivál  célja az erdők népszerűsítésén túl a szemléletformálás és a tájékoztatás minden korosztály számára - emelte ki Nagy István agrárminiszter a rendezvény pénteki megnyitóján. Hozzátette: a program során megelevenedik az erdei növény- és állatvilág, a természetvédelem, az ökoturizmus és az erdészek különleges munkája, de az erdei vasutak és az erdészeti iskolák is bemutatkoznak.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

 

Mint mondta, a magyarországi erdők felbecsülhetetlen, szerteágazó értékekkel rendelkeznek és ideális helyszínt nyújtanak sportoláshoz, pihenéshez egyaránt.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

 

Emlékeztetett rá, hogy az ország területének 21 százaléka erdővel borított, így az erdőterület meghaladja a kétmillió hektárt, amelynek mintegy 56 százaléka állami tulajdonban van. Fontos célja a rendezvénynek az is, hogy megszerettesse és megismertesse a gyerekekkel a hazai erdőket. Ezt a folyamatot segíti az állami erdőgazdaságok munkája, amelyek jelentős társadalmi szerepvállalás mellett közérdekű feladatokat, valamint közjóléti szolgáltatásokat is ellátnak - hangsúlyozta a miniszter. Felidézte, hogy az állami erdészeti társaságok kezelésében összesen 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont van, amelyek egész évben várják az érdeklődőket.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

 

Az Erdővarázs Családi Nap keretében a szervezők mintegy 600 iskolást is vendégül látnak, akik a többi látogatóval együtt az erdészeti erdei iskolák programjaira alapozva ismerkedhetnek meg az erdei természetvédelem, a faanyag-hasznosítás, az erdei turizmus vagy éppen a vadvilág kezelésének mindennapjaival. Erdei termékeket, mézet és lekvárokat kóstolhatnak, mikroszkóppal vizsgálhatják a legapróbb élőlényeket, és kézműves alkotásokat készíthetnek az erdei termésekből.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

 

A rendezvény egyben beharangozó eseménye a XXII. Erdők Hetének is, amelynek keretében október 1. és 7. között országszerte erdőismereti programokkal várják az erdészetek az érdeklődőket. Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált programsorozat idei témája az elmúlt évszázad erdőtelepítési eredményeinek bemutatása, amit az Agrárminisztérium támogatásával egy ismeretterjesztő filmben is feldolgoznak.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Ezért ne szenvedjen munkabalesetet

2018. május 03. 07:55
A munkabalesetek teljes költségének 77 százaléka a munkavállalót terheli, a munkáltatóra a teljes költség 5 százaléka hárul, a fennmaradó költség a társadalom terhe - állapítja meg az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) vezetésével készült felmérés. A tanulmány kitér a munkabalesetek csökkentése érdekében teendő lépésekre.

2016-ban is folytatódik a FŰTS OKOSAN! társadalmi célú kampány

2016. október 21. 08:56
Fűts okosan! komplex felvilágosító és tájékoztató kampány célkitűzése, hogy felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira, valamint elérhetővé tegyen minden olyan információt, amely a helyes fűtési technikát ismerteti – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Herman Ottó Intézetben megrendezett kampányindító rendezvényen.