A négynapos munkahetet teszteli a Magyar Telekom

2022. június 10. 08:19
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a négynapos munkarend megvalósíthatóságát vizsgálva – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A négynapos munkahetet teszteli a Magyar Telekom

Emellett reprezentatív országos kutatásba is kezdenek annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét a megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.

Tesztjelleggel július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek – négynapos munkarendre áll át a vállalatnál. A csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak, és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre.

A közlemény szerint a négyhónapos tesztidőszak legfontosabb célja az információgyűjtés.

Az országos reprezentatív kutatás azt vizsgálja majd, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a négynapos munkahét kapcsán, és ennek bevezetéséről mi a munkavállalók és az üzleti élet szereplőinek véleménye. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonják az üzleti döntéshozókat és a HR szakma szereplőit.

A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.

A közleményben felidézték, hogy világszerte számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan. Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, amelyek bevezették a négynapos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.

A Magyar Telekom konszolidált éves árbevétele 700,1 milliárd forint volt 2021-ben, 4,0 százalékkal több, mint 2020-ban, adózott eredménye 35,7 százalékkal, 62,8 milliárd forintra nőtt. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 241 milliárd forintot tett ki tavaly, 6,6 százalékkal haladta meg az előző évi eredményt. A társaság alkalmazottainak száma 6786 volt a tavalyi üzleti év végén.

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír 369 forinton zárt szerdán, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 360 forint, a legmagasabb 439 forint volt.

www.adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Újabb részletek: mit kapnak a cégek a 200 ezres minimálbérért?

2021. november 04. 14:07
Már a bérmegállapodás szövegezése zajlik, és záros határidőn belül az aláírás is megtörténhet - lapunk megkeresésére a tárgyalásokon résztvevő ÁFEOSZ-Coop elnöke, Zs. Szőke Zoltán válaszolt.

Így hat a munkaerőpiacra az MNB 50 pontos javaslatcsomagja

2020. október 12. 08:19
A napokban az Magyar Nemzeti Bank egy ötven pontból álló javaslatcsomagot tett közzé a koronavírus okozta negatív hatások kezelésére. A javaslat érint munkaerő-piaci, bér és juttatás oldali témaköröket, így mindenképp fontos vele foglalkozni, annál is inkább, mert jelen helyzetben talán legfontosabb a rövid reakcióidő, így hamar válhatnak ezek az elképzelések valósággá.