A NEMZETI PARKOK A KÖRNYEZETI SZEMLÉLETET IS FORMÁLJÁK
2023. május 26. 13:34
A nemzeti parkok nemcsak megismertetik és védik a természetet, hanem a környezeti nevelés és a szemléletformálás is a feladataik közé tartozik. Mindez egyre hatékonyabban működhet, hiszen a nemzeti parkok ismertsége az elmúlt években mintegy húsz százalékkal nőtt - hangsúlyozta az agrárminiszter ma Balatonfüreden.
Nagy István a 17. magyar nemzeti parkok hete rendezvénysorozat megnyitóján kiemelte: a Századvég Konzorcium közvéleménykutatása alapján 2018-ban a megkérdezettek 78,5 százaléka hallott a hazai nemzeti parkokról, 2021-re ez az arány megközelítette a 94 százalékot. Hozzátette: országszerte 62 bemutatóhely, 38 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház, 40 barlang és csaknem ezer kilométer hosszú tanösvény várja a látogatókat.
Az elmúlt 12 évben több mint 90 milliárd forint összértékű beruházás valósult meg. A 465 projekt révén 300 ezer hektáron javítják az élőhelyek állapotát - fűzte hozzá. Nagy István hangsúlyozta: csaknem duplájára nőtt az igazgatóságoknál dolgozók létszáma, a nemzeti park igazgatóságok éves költségvetése pedig megnégyszereződött az elmúlt évtizedben. Éves büdzséjük a pályázati forrásokkal együtt mintegy 20 milliárd forint, amely 2010-ben még csak 4,5 milliárd forint volt, a regisztrált látogatók száma pedig csaknem 30 százalékkal növekedett - tette hozzá.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben jóváhagyta a 2027-ig tartó Kehop pluszt (Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz), amelyen belül természetvédelmi fejlesztésekre több mint 42 milliárd forint jut - emlékeztetett. Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy második alkalommal rendezik a magyar nemzeti parkok hetét Balatonfüreden. Hozzátette, idén a Balatonfüredi bor és halünnepet, a pünkösdi programokat és a gyermeknapot párhuzamosan rendezik.
forrás: MTI
Kapcsolódó cikkek
Többéves bérmegállapodás jöhet
2024. augusztus 30. 15:57
Több évre szóló bérmegállapodás kidolgozásáról, a garantált bérminimum lehetséges átalakításáról egyeztettek 2024. augusztus 29-én a munkaadók és a munkavállalók képviselői. Az egyeztetésen – amelyen részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) teljes munkaadói és munkavállalói oldala – a felek tárgyaltak arról, hogyan alakul a jövőben minimálbér és a garantált bérminimum emelése, és érintették az európai uniós minimálbér bevezetésének kérdését is.
Ma van a környezetvédelmi világnap!
2023. június 05. 11:26
Tudtad, hogy 3 másodpercenként irtanak ki egy futballpályányi őserdőt?
A környezetünk védelme életbevágóan fontos, és mi is rengeteget tehetünk érte!
Június 5-én ünnepeljük a környezetvédelmi világnapot, melynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire. Ezekkel a következményekkel pedig minden nap szembesülünk. A szennyezettség mértéke óriási, akár a földekre, akár a levegőre vagy a vizekre gondolunk.

