A pannonhalmi Boldog Mór-kilátó Az Év Kilátója 2024-ben
2024. október 07. 15:40
A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületével egy dombon áll a Boldog Mór-kilátó. Az egyik első pannonhalmi szerzetesről elkeresztelt építmény nem csak nevében, de kinézetében, egyszerűségében és formájában is illeszkedik az apátság szellemiségéhez.
Idén ötödik alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Év Kilátója pályázatot.
A Kisalföldi Erdőgazdaság a Sokorói-dombság fáiból építette a kilátót, ahonnan pazar kilátás nyílik a dél és nyugat felől lévő dombokra, illetve az észak és kelet felé elterülő síkságra. A fák fölött körülnézve Pannonhalma és a róla elnevezett medence jelenik meg, távolabb pedig a Bakony északi vonulata látható, kelet felé pedig egészen a Vértesig láthatunk.
A kilátó lábánál egy lombkoronaösvény is épült, ami 80 méternyi sétát kínál a fák lombjai között. A legősibb keresztény jelképet megmintázó hal formájú építmény végéből egyik irányban a cseszneki vár kőfalai rajzolódnak ki, nyugat felé a Sokorói-dombság legmagasabb vonulata zárja le a kilátást, északnak tekintve Győr magas épületei tűnnek fel. A kilátó közelében több túraútvonal is elhalad, ezek közül legnépszerűbb a Budapestről induló Szent Jakab út vagy közismert nevén El Camino, amelynek jelzéseit követve akár egészen a spanyolországi Santiagoig zarándokolhatunk.
Idén a TOP 10 kilátóra mindösszesen 5995 szavazatot adtak le.
A 2024-es Év Kilátója szavazás végeredménye:
Boldog Mór-kilátó Pannonhalma >>
1346 szavazat
Írottkő-kilátó Kőszegi-hegység >>
1154 szavazat
János-vára kilátó Zemplén >>
785 szavazat
Prédikálószék-kilátó Visegrádi-hegység >>
547 szavazat
Kövestetői-kilátó Mecsek >>
465 szavazat
Hollófészek-kilátó Zselic >>
452 szavazat
Isten tenyere kilátó Cserhát >>
443 szavazat
Prónay-kilátó Cserhát >>
352 szavazat
Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó Révfülöp >>
298 szavazat
Károlyi-kilátó Bakony >>
153 szavazat
forrás: csodalatosmagyarorszag.hu
Kapcsolódó cikkek
Interaktív, innovatív, élményalapú régészeti kiállítás Brigetio mindennapjairól!
2023. június 13. 16:05
Április végén hatalmas érdeklődés kíséretében nyílt meg Komárom város új kulturális turisztikai látnivalója, a Brigetio Öröksége Látogatóközpont.
A Látogatóközpont legnagyobb attrakciója a Komárom város római kori történetét, az ókori Brigetio mindennapjait bemutató új állandó régészeti kiállítás. A kiállítótérben számos interaktív eszköz található: QR-kódos idegenvezetés, képernyőkön futó ásatási felvételek, műtárgyakhoz kapcsolódó játékok és 3D felvételek érintőképernyőkön, átélhető római kori városi séta VR-szemüveggel.
Örökre eltűnhet a Nagy-Korallzátony Ausztráliában
2023. augusztus 04. 13:52
Visszafordíthatatlanok lehetnek a klímaváltozás a Nagy-Korallzátonyra gyakorolt hatásai az elkövetkező évtizedekben - derült ki egy, az ausztrál kormány által kiadott jelentésből csütörtökön.
Az Ausztrál Tudományos Akadémia (AAS) által közzétett jelentés különböző emissziós lehetőségek alapján vizsgálta a zátony lehetséges kilátásait, írja az Origo.

