A pékszövetség szorgalmazza az áfacsökkentést

2018. május 08. 08:13
A szövetség elnöke reméli, hogy a kormányzat komolyan fontolóra veszi a pékáruk áfájának mérséklését

A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését. A szervezet üdvözli, hogy meghatározó ágazati képviselők, vezetők támogatják a pékáru áfájának 5 százalékra mérséklését - tudatta a Magyar Pékszövetség hétfőn.

A közleményben felidézik: az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkentés emelte az azzal érintett termékek forgalmát, így a sertés- és csirkehúsét. Emiatt a lépés a gazdaságfehérítő hatással együtt a vártnál jóval kisebb bevételkiesést jelent az államnak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nevesítve is beszélt a lisztről és a pékáruról, mint amelyeknek helye lenne az 5 százalékos áfakörben - írták.

Septe József, a pékszövetség elnöke a közlemény szerint hozzátette: az áfa csökkentése nemcsak élénkítené a sütőipari termékek forgalmát, de helyzetbe hozná a tisztességes magyar vállalkozásokat is. Az áfacsökkentéssel szerzett tapasztalatok nem csak Magyarországon, de a szomszédos országokban is kedvezők - mutatott rá, hozzátéve: Romániában évekkel ezelőtt szintén radikálisan csökkentették a sütőipari termékek forgalmi adókulcsát, és ez minden érintett szerint hatékony volt. 

Septe József reményét fejezte ki, hogy a kormányzat komolyan fontolóra veszi a pékáru áfájának 5 százalékra mérséklését. Az ágazat szereplői készen állnak az egyeztetésre, a vállalkozások az áfacsökkentésből adódó mozgásteret felzárkózásra, a versenyképesség fejlesztésére tudják fordítani - összegezte az elnök.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Mozgással az éhezés ellen

2018. február 27. 07:51
Amikor a mozgás és egy jó ügy találkozik, abból csak jó dolog sülhet ki, ráadásul most sok korgó gyomor is jól lakhat. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Mozdulj az Élelmiszerbankért adománygyűjtő kampányhoz Nagyköveteket keres, akik segítenek a kitűzött kampánycél, 600 000 Ft összegyűjtésében. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy az Élelmiszerbank annyi élelmiszert mentsen meg, amiből 10 000 élelmiszercsomagot tud összeállítani a nélkülözők részére.

Partner lehet Szlovénia és Magyarország a magas minőségű és a GMO-mentes élelmiszerek piacán

2016. augusztus 26. 08:23
Magyarország élen jár a GMO-mentes élelmiszerek előállításában, Szlovénia pedig a magas minőségű agrár- és élelmiszeripari termékek előállításában erős, főként e területeken léphetne közös árualappal harmadik piacokra a két ország - mondta a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója az MTI-nek, miután részt vett a szlovéniai AGRA nemzetközi vásár megnyitóján.