Összesen 23 ország 38 tavából vettek mintát ugyanazzal a módszerrel. A tavakat úgy választották ki, hogy hidromorfológiai jellemzőik a legnagyobb változatosságot mutassák és földrajzilag szétszórtan helyezkedjenek el, mert így globálisan reprezentatívnak lehetett tekinteni a mintákat.

 

A vizsgálatok során kiderült, hogy a vízben lévő műanyag részecskék csaknem 94%-a mikroműanyag, vagyis 5 milliméternél kisebb.

A részecskék kémiai összetételét is elemezték, és arra jutottak, hogy többségük poliészter, polipropilén vagy polietilén. A vízben előforduló műanyagok és azok mennyisége alapján minden tónak elkészítették a saját „névjegyét” és megvizsgálták, hogy az milyen összefüggésben áll a vízgyűjtő terület jellemzőivel, valamint a lehetséges szennyezési forrásokkal. Arra jutottak, hogy a tavak két típusa különösen veszélyeztetett: azok, amelyek sűrűn lakott, urbanizált területeken helyezkednek el, illetve amelyeknek nagy a vízfelülete.

 

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy míg a kis vízfelületű, sekély és rövid partvonallal rendelkező tavakban főleg kék, vagy fekete poliészterszálak fordultak elő, addig a nagy kiterjedésű, mély, hosszú partvonalú tavakban az átlátszó, vagy fehér polipropilén és polietilén szemcsék domináltak.

 

A kutatás rámutatott, hogy a Luganói-tó, a Lago Maggiore és a Tahoe-tó már most is szennyezettebb, mint a világon a legszennyezettebbnek számító szub­trópusi óceáni áramlatok. Ráadásul a műanyagszemcsék még az emberi tevékenységtől látszólag érintetlen vizekben is megtalálhatók. A tavak tehát jó indikátorai lehetnek a globális műanyagszennyezés mértékének.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet/Bécs Város Külképviseleti Irodája