A tejtermelés a magyar élelmiszergyártás egyik meghatározó ágazata

2024. július 08. 17:01
A belföldi tejtermelés Európa élvonalába jutott a technológiai háttér megújításával; árbevétel és foglalkoztatás alapján a tejipar a magyar élelmiszergyártás egyik legnagyobb, kivitelben is egyre fontosabb ágazata – mondta az agrárminiszter hétfőn Budapesten, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács rendezvényén.
A tejtermelés a magyar élelmiszergyártás egyik meghatározó ágazata
Nagy István elmondta, a tej a legteljesebb értékű és legalapvetőbb táplálék, a legsokoldalúbb alapélelmiszerek egyike. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a piac jövője a nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan, a kormány ezért az átlátható, tervezhető és könnyen hozzáférhető támogatási rendszerrel segíti a tejágazatot is.
 
A tárcavezető közölte, hogy a magyar termelők többletköltségét kompenzáló kiírás 550 támogatói okirat megkötésével zárulhat 42,5 milliárd forint értékben. A termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatása jogcímen pedig a végkifizetések tavaly elkezdődtek, mostanáig több mint 3200 termelő összesen csaknem 26 milliárd forintot kapott már. A takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartás fejlesztési pályázatai még ebben a hónapban véglegessé válnak, feldolgozóipari pályázatokra és állattartó telepekre egyaránt 200-200 milliárd forintos keret jut – ismertette.
 
A beruházást támogató pályázatok elsősorban a technológiai fejlesztéseket segítik, az állattartó telepeket és a tejfeldolgozó üzemek többek között új gépekre, energetikai, raktározási vagy csomagolási korszerűsítésekre használhatják föl a forrásokat – mondta a miniszter.
 
Nagy István elítélte a tej- és tejtermék-imitátumok térnyerését, mert szerinte ez az állattenyésztés jövőjét és a hagyományos vidéki életformát is veszélyeztetheti. „Teljes tévút” állatjóléti szempontokra hivatkozva helyettesítő készítményekkel pótolni a mezőgazdasági termékeket, a magyar tejet pedig minden eszközzel meg kell védeni, hiszen soha nem fogadható el, hogy az élelmiszerek elszakadjanak a valódi termeléstől – fogalmazott.
A tejtermelés a magyar élelmiszergyártás egyik meghatározó ágazata -  Agrotrend
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szintén az egyik nemrég kezdődött reklámkampányra utalt, amikor úgy fogalmazott, hogy a „vajellenes médiaakciók” megkérdőjelezik a tejágazat létjogosultságát, és hamisan állítják, hogy a növényi alapanyagok értékesebbek az állatiaknál. Győrffy Balázs kijelentette, hogy az állatjóléti szempontokra hivatkozó, érzelmekre ható reklámok fogyasztási divathullámokat szolgálnak, téveszméket terjesztenek és alapvető tényeket hallgatnak el, például azt, hogy a teheneknek szükségük van a fejésre, az állattartó telepekre nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, az ott élő állatok emberi nézőpontból is jó körülmények között élnek. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy évente 300 ezer tonna tej hagyja el az országot, miközben a belföldi vaj, sajt- és joghurtpiacot külföldi termékek uralják. Győrffy Balázs a gyártás korszerűsítését, a gyártási kapacitások növelését, a termelők, a feldolgozók és a kereskedők összefogását sürgette a tejágazat versenyképessége érdekében.
 
A Tej Terméktanács kiskereskedőket képviselő elnökségi tagja szeretné, ha a boltok csak magyar tejterméket árulnának, de ehhez szerinte is fejleszteni kell a gyártási kapacitásokat.
Itt a segítség: csak így lehet sikeres a magyar tejágazat
Zséli Ilona bízik a forgalom fellendülésében, hiszen a visszaesést az idén már enyhe emelkedés követte, de úgy látja, hogy a válság hatására a belföldi piac árérzékennyé vált, a vásárlók az akciókat keresik, miközben az átmeneti intézkedések, az árstop és a kötelező akciózás nagy terhet jelentenek a kereskedőknek.
 
Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója a terméktanács társelnökeként szintén a beruházások felgyorsítását sürgette, amihez szerinte is nélkülözhetetlenek a pályázati támogatások, mivel az elmúlt évek válságsorozata felemésztette a saját forrásokat.
 
A gazdasági nehézségek hatására a gyártási költségek megduplázódtak, és nemzetközi szinten a magyar piac legnagyobbjainak is nehéz megmaradniuk, hiszen míg a Tolnatej évente 260 millió liter tejet dolgoz föl, a komolyabb külföldi versenytársak 10-15 milliárd liternél is többet – mondta.
 
A munkaerő-utánpótlás kérdését is fölvetette, amin szerinte a felnőttképzés segíthetne. A gyártás automatizálása csökkentené a munkaerőigényt, ám emiatt a tejiparnak olyan támogatásokra van szüksége, amelyek nem írnak elő pályázati kötelezettségként munkahelyteremtést – tette hozzá.
 
Istvánfi Miklós társelnök a 2023-as bevételi adatok alapján úgy látja, hogy jelenleg sem a tejfeldolgozók, sem a tejtermelők jövedelmi viszonyai nem megnyugtatók, hiszen mindkét körben vannak, akik veszteséggel vagy legalábbis nyereség nélkül zárták az előző évet. Az ágazatnak kedvez, hogy a nyerstej ára nem esett vissza túlságosan, de a pályázatok kiírását fel kell gyorsítani, mert a minőségi versenyben a magyar tejágazat sem maradhat le – fogalmazott.
 
forrás: agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Kapcsolódó cikkek

Az európai termelés jövőjét veszélyezteti a korlátlanul beáramló ukrán baromfihús és tojás

2023. augusztus 17. 14:23
Meg kell állítani az ukrán baromfihús és tojásimportot, az Európai Unióba korlátlan mennyiségben érkező termékek ugyanis nemcsak az uniós termelés jövőjét, így hosszútávon Európa önellátóképességét veszélyeztetik, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is aggályosak – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Baromfi Termék Tanács.

December 5.: a Talaj Világnapja

2022. december 06. 16:25
Életünk egyik alapja, táplálékaink forrása. Egy maréknyi mennyiségében több milliárdnyi mikroorganizmus lakik. Ezért is szenteljük ünneplésének e jeles napot: december 5. a Talaj világnapja.
 
Magyarországon a vízerózió 3 millió hektár, a szélerózió 1,8 millió hektár termőföldet érint. Miattuk évente mintegy 50 millió m3 talajt veszítünk el. Nem csoda hát, hogy felértékelődnek azok a művelési módszerek, amelyek a talajt és annak védelmét, megújulásának természetes módjait állítják a középpontba.