A természetvédelem mindnyájunk jövőjéről szól

2024. október 15. 13:52
A természet védelme nem egy szűk szakma önös érdeke, hanem mindnyájunk jövőjéről szól - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a miskolci Szeleta Parkban, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) ünnepélyes keretek között Aranyfokozatú vállalati önkéntes partnerévé fogadta az MBH Bankot.
A természetvédelem mindnyájunk jövőjéről szól
Balczó Bertalan elmondta, hogy a 2021-től 2027-ig tartó időszakban 61 projektet fog megvalósítani a kormány a Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz projekten belül, ezzel 125 ezer hektáron folyhatnak majd a természeti környezet állapotát javító munkálatok mintegy 42 milliárd forintból. Megjegyezte, a 2014-ig több mint 180 projekt révén, több mint 130 ezer hektáron sikerült a természeti környezet állapotát javítani mintegy 39 milliárd forint bevonásával, 2020-ig pedig 88 projektben 37 milliárd forintból további 180 ezer hektáron. A helyettes államtitkár elmondta: az agrártárca és az MBH Bank tavaly írt alá egy szándéknyilatkozatot azzal a céllal, hogy átfogó együttműködés indulhasson el a nemzeti parki igazgatóságokkal közösen. Kiemelte: az igazgatóságok országszerte 1300 munkatárssal dolgoznak, természetvédelmi kezelői munkájuk magában foglalja a védett értékek, területek felmérését, nyilvántartását, bemutatását és fenntartását, ha szükséges helyreállítását, őrzését is.
Emellett a magyar állam tulajdonában lévő 300 ezer hektárnyi területet vagyonkezelőként is gondozzák az igazgatóságok, ami lehetővé teszi számukra, hogy természetvédelmi fejlesztéseket tudjanak hatékonyan és gördülékenyen megvalósítani. Szege György, az MBH Bank ESG és fenntarthatósági vezetője köszöntőjében elmondta, hogy az idén a nemzeti parkokkal és más erdészeti társaságokkal együttműködve a bank mintegy 100 millió forinttal járul hozzá fajvédelmi, erdővédelmi és vízvédelmi programokhoz. Hozzátette, hogy ezzel példát szeretnének mutatni a felelős nagyvállalatoknak. Elmondta, a Bükki Nemzeti Park az első olyan hely, ahol a tavaly elindított programot a nyilvánosságnak is megmutatták. Megjegyezte, hogy tavaly egy MBH Erdő projektet is elkezdtek, melyben 36 ezer facsemetét ültettek el. Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy az együttműködés keretében a bankholding a Fogadj örökbe egy tanösvényt című projektben örökbe fogadta az igazgatóság felsőtárkányi tanösvényét, valamint a Szinva tanösvényt is, amelynek felújítására és továbbfejlesztésére kétmillió forint támogatást nyújtott.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Helyi családokat oktat palántanevelésre a nyúli gazdálkodónő

2024. január 10. 16:12
A gazdálkodó-vállalkozó Buzásné Kata a Corteva Agriscience ösztöndíjprogramjának segítségével indította el a projektet.
 
Buzásné Kata, a Nyúli tüzes chili márka alapítója a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat támogatásával a fenntartható hazai növénytermesztést és élelmiszer-feldolgozást segíti elő a Győr melletti Nyúl községben.

Aranyérmet kapott ez a rakodógép!

2023. május 26. 14:01
A Fendt Cargo T740 teleszkópos rakodógépe aranyérmet kapott az Agrotech Kielce-n.
Lengyelország legnagyobb mezőgazdasági szakkiállításán a Fendt CORUS 500 kombájnt is elismerésben részesítették, számolt be honlapján közleményben a hírről a Fendt.
"Nagyon örülünk a Fendt teleszkópos rakodó és kombájn két díjának. A Fendt Cargo T740 különösen kedvelt a lengyel gazdálkodók és vállalkozók körében kompakt méretei és kiváló manőverezhetősége miatt, nagy kereslet mutatkozik iránta" – mondta Tomasz Szczesny, a Fendt Poland üzleti igazgatója.