A V4-ek a bérekről

2018. május 11. 08:27
2018. május 10-én és 11-én Budapest ad otthont a visegrádi országok (V4-ek) szakszervezeti konföderációinak soron következő találkozójának. A tanácskozás fő témái a tagállamokban tapasztalható bérhelyzet és az Európai Szociális Pillérnek nevezett javaslatcsomag megvalósulása.

A V4-ek szakszervezeti találkozósorozata több mint másfél évtizedre tekint vissza. Célja, hogy a rendszeres információ- és véleménycsere mellett közös álláspontok elfogadásának is teret adjon. Ezen alkalommal a tanácskozás napirendjében kiemelt helyen szerepelnek a régió országainak bérpolitikai kérdései – mind a négy országban elsődleges szakszervezeti cél a bérek emelése, a keleti és nyugati tagállamok között bérszakadék felszámolása. Ezzel egy időben az Európai Szakszervezeti Szövetség uniós szinten béremelést célzó kampányt folytat és előkészítés alatt van a bérkonvergenciát célzó, a szakszervezetek, kormányok, munkáltatók és nemzetközi vállalatok együttműködésére épülő kezdeményezés. Ugyancsak kiemelt kérdés a szociális jogok európai pillérének megvalósítása, az aláírást követő nemzeti intézkedések és az uniós szintű lépések áttekintése, ezekhez a szakszervezeti vélemények megfogalmazása. A fenti kérdésekről a tanácskozáson közös nyilatkozatot terveznek elfogadni.

Az eseményen részt vesznek Liina Carr, az Európai Szakszervezeti Szövetség szövetségi titkára, Takács Szabolcs államtitkár, az Európai Bizottság budapesti képviseletének munkatársai, és természetesen a magyar konföderációk vezetői.

A tanácskozás a Szociális Jogok Európai Pillérének 20 alapelvét veszi sorra, milyen tapasztalatokről tudnak beszámolni a jelenlévő V4-ek országaiban lévő szakszervezetek. Ezt követően a V4 országokban felvetődő legfontosabb szociális, gazdasági, politikai kihívásokról lesz szó, majd „ Bérkonvergencia – európai platform” címmel vitát terveznek a szervezők az Európai Szakszervezeti Szövetség bérkonvergencia-kezdeményezéséről. Itt várató, hogy a V4-ek közös álláspontot fogadnak el.

A találkozón a magyarországi konföderációk képviselői várhatóan az Európai Szakszervezeti Szövetség 2019 májusában esedékes kongresszusáról is eszmét cserélnek.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Fontos! Május 23-ig jelenthetők a fagykárok

2016. május 09. 09:07
A 2016. áprilisi fagykárok folyamatosan bejelenthetőek az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján elérhető Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer elektronikus alkalmazáson keresztül egészen 2016. május 23-ig. Fontos, hogy az 1 hektár területnél kisebb területet használó, területalapú támogatást egyébként nem igénylő termelőket sem zárják ki – közölte Budapest.

A béren kívüli juttatások dönthetik el a dolgozókért vívott harcot 2019-ben

2018. október 10. 08:52
Mi lesz veled magyar cafeteria? Így szól az egyik legizgalmasabb álláspiaci kérdés. Az adókedvezmény megszüntetése nem hozza el a világvégét. A juttatásokra szükség lesz, mert hosszabb távon extra motivációt jelentenek a munkavállalóknak. Nagy a felbolydulás, és az előző évekkel ellentétben most nem lehet általánosságban előre jelezni, hogy milyen megoldásokat választanak a cégek 2019-re. Csomó egyedi modell fog működni. Balázs Krisztiánnal és Fata Lászlóval beszélgettünk.