A vidéki kisvárosok lakóinak életét a külterületi utak felújítása is segíti

2024. június 04. 12:18
A kormány prioritásként tekint a magyar agrárium és a vidék, a kisvárosok és -települések támogatására, továbbá kiemelt cél a lakosok komfortérzetének javítása. Ezen törekvések megvalósulását különböző, egymásra épülő, pályázható források segítik. A vidéki kisvárosok és falvak lakóinak életét a külterületi utak felújítása is segíti.
A vidéki kisvárosok lakóinak életét a külterületi utak felújítása is segíti
Közel 1700 külterületi út fejlesztése valósult meg 170 milliárd forint értékben 2016-17 óta – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Tiszacsege külterületi helyi közút-fejlesztéseit átadó ünnepségen.
A vidéki kisvárosok és falvak lakóinak életét a külterületi utak felújítása  is segíti | Demokrata
Feldman Zsolt ismertette, hogy a kormány 80 százalékra emelte 2021 elején a Vidékfejlesztési Program mögötti nemzeti költségvetésből történő finanszírozást. „Ennek köszönhetően írhattunk ki 1500 milliárd forint értékben pályázatokat az elmúlt időszakban, például mezőgazdasági beruházásokra, amelyek részeként valósulhattak meg önkormányzati külterületi útfejlesztések is” – tette hozzá.
 
Az államtitkár elengedhetetlennek tartja az országban az útfejlesztéseket, ugyanis a hálózatosodás rendkívül fontos a gazdaság működéséhez, ahogyan az is, hogy a mezőgazdasági gazdálkodók meg tudják közelíteni a földjeiket.
Tiszacsege külterületi helyi közútjainak fejlesztésére 241,45 millió forint támogatásban részesült a Vidékfejlesztési Programból. A település négy szakaszon történő, közel 4 kilométer hosszú útfejlesztéséhez 5 százalékos önerő teljesítésére volt szükség. Ehhez a helyi gazdák biztosították a hozzájárulásukat.
 
2024 őszén – már a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervének keretei között – megismerhetővé válnak azok a felhívások, amelyek a települési önkormányzatok hasonló projektjeihez biztosítanak majd forrásokat.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Halálos fenyegetés helyett becsülni kell a jégvédelmet

2024. február 12. 13:49
Durván 4 milliárdba kerül évente a gazdáknak és az államnak, de több milliárdos kárt képes megelőzni a szántókon és a kertészetekben az országos jégkármérséklő rendszer. És nem igaz, hogy ez csinálja az aszályt…

MINDEN MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZŐ UKRÁN GABONASZÁLLÍTMÁNY ÚTJÁT ELLENŐRZIK

2023. április 18. 09:09
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról.