A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek
2023. november 29. 14:32
A vizes élőhelyek hazánkban és az egész világon védelmet igényelnek, hiszen a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé tartoznak. Ugyanakkor rendkívüli fajgazdagsággal rendelkeznek, jelentőségük pedig az embereknek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén is kiemelkedő – jelentette ki Rácz András, az Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 konferencián november 24.-én, pénteken.
Az államtitkár beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy ezen területek mozaikosak, feldaraboltak, megőrzésük állandó figyelmet és aktív beavatkozást igényel, ezt végzi a 10 hazai nemzeti park 1245 munkatársával. A társadalom is felismerte, hogy a történelem során tapasztaltnál sokkal természetesebb módon kell viszonyulni a vízmegtartási kérdésekhez. Ezen igényhez a döntéshozatal is idomult, amely a talajban és a tájban történő jelentősebb víztározáshoz és a vizes élőhelyek rekonstrukciójához vezetett – fogalmazott Rácz András.

Az államtitkár szerint a vizes élőhelyek védelme nem öncélú, hiszen a természetvédelem mellett más ágazatok is szorosan kötődnek hozzá, ezen ökoszisztéma szolgáltatások éltetik a társadalmat. Ennek jelentőségét a magyar természetvédelem már korán felismerte, ami a védetté nyilvánítások, majd a Natura 2000 hálózat létrehozása során is megnyilvánult. Hazánk 1979-ben csatlakozott a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezményhez, amely a legaktívabb, legnagyobb hatású természetvédelmi egyezmények egyike. Ennek keretében összesen 29 helyszín több mint 260 ezer hektár kiterjedéssel ramsari terület – azaz nemzetközi jelentőségű vizes élőhely – besorolást nyert. Kiemelkedő munkát végez ezen a területen a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is, amelyhez az idén 20 éves Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke is jelentősen hozzájárult – fűzte hozzá Rácz András.
A nemzeti parkok munkatársainak erőfeszítése az uniós források, mint az idén ciklusát záró a KEHOP – Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program – nélkül hiábavaló lenne. A 10 nemzeti park igazgatóság ebben az uniós pénzügyi időszakban több mint 38 milliárd forint forrást használt fel, 100 egyedi beruházás keretében sok ezer helyszínen, összesen mintegy 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Ezen projektek kétharmada klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett, amelynek kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióra fókuszált – mondta az államtitkár.
agrotrend.hu / AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Idén könnyítés várható a kötelező parlagoltatás szabályaiban
2024. február 14. 15:19
Magyarország és más uniós tagállamok hosszú hónapok óta vívott szakmai küzdelmei, valamint az európai gazdatüntetések segítették elérni azt az eredményt, hogy 2024-ben könnyítést kapnak a mezőgazdasági termelők Brüsszeltől a számukra leginkább fájó egyik előírás, a kötelező parlagoltatás új szabályainál. Az ukrán import miatti piaci zavarok és a magas inputköltségek miatti nehéz gazdasági helyzetben a gazdálkodók termelési mozgásterét bővítő lehetőséggel hazánk is élni fog – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Forradalmi lépés: „esőcsináló” repülőgépek Romániában
2023. április 19. 11:20
Repülőgépek segítségével fakasztanának vizet a felhőkből Romániában. Az elmúlt és sajnos a jövendő évek aszályai ilyen, hétköznapinak nem mondható megoldásokat tesznek szükségessé.
Nyolc „esőcsináló" repülőgép beszerzését tervezi megvásárolni uniós pénzből Románia – adta hírül a magyarnemzet.hu. Ilyen, különleges repülőgépeket először 2019-ben próbáltak ki keleti szomszédunknál, 2021-ben a dél-romániai Baragan síkságon, tavaly pedig több országrészben, a Partiumban, Arad és Szatmárnémeti térségében.

