A víztakarékosság non plus ultrája: a csepegtető öntözés
2023. október 12. 16:24
Mind nagyobb szerephez jutnak az olyan víztakarékos technológiák, mint a csepegtető rendszerek.
Ezek fajtáiról, technológiai megoldásaikról, előnyeikről kérdeztük a téma szakértőjét, a nagykanizsai Vért Lajost.
A PE-cső a csepegtetőtestekkel. A cső belsejében úgynevezett labirintok találhatók – fotó: Horváth Attila
– Többféle megoldás létezik, de nyilván, mindegyik az elképzelésekhez igazodik – bocsátotta előre Vért Lajos. – Először tehát alaposan át kell gondolni, mit szeretnénk, utána lehet nekiállni a tervezésnek. Ha csak egy kis veteményest akarunk öntözni, akkor nyilván, kisebb rendszerre lesz szükség, ha az egész kertet, beleillesztve mondjuk, a kerítés melletti tujasort is, akkor többkörös rendszer kialakítására is lehetőség nyílik. De kanyarodjunk vissza a kiindulási ponthoz, a legkisebb rendszerhez, amikor csak egy kis veteményest akarunk csepegtető technológiával öntözni. A legegyszerűbb megoldás, ha van egy esővízgyűjtő ejtőtartályunk egy csappal és arra csatlakoztatjuk a csepegtetőt.

Vért Lajos egy kedvezőbb árfekvésű vezérlő-berendezést mutat – fotó: Horváth Attila
Ennél arra kell ügyelni, hogy kellő magasságban helyezzük el, a 0,8-1 bar nyomás meglegyen a csepegtető csőben, másként nem fog működni a dolog. A másik alternatíva egy kút szivattyúval, a harmadik pedig a hálózati víz, de ez nemigen "játszik" a magas költségek miatt. További technológiai megoldás, amikor felszerelünk egy vezérlőautomatát is, ami lehet egy- és többkörös. Ennek a legegyszerűbb változata a kerti csapra csatlakoztatható időkapcsolós technika, de léteznek már nagyon komoly berendezések is, amelyek akár több kört is tudnak vezérelni időbeni eltolással. Arra gondolok, ha van egy nagy veteményesünk, amit a szivattyú egyszerre nem bír el, akkor kiépítünk mondjuk 4 kört, és szépen beprogramozzuk, hogy melyik kört hány órakor, mennyi ideig öntözze. Erre rá tudunk még építeni egy esőérzékelőt is, ami csapadék esetén leállítja az öntözést. A legújabb verzió pedig az úgynevezett időjárásközpont, ami a szélerősséget, a páratartalmat, a hullott csapadék mennyiségét is érzékeli és ahhoz igazítja a kijuttatott víz mennyiségét.

A csepegtetőszalagok esetében nagy valószínűséggel szükségünk lesz nyomáscsökkentőre is – fotó: Horváth Attila
Vért Lajos arról is beszélt: a csepegtetéshez kétféle csővezeték használható, az egyik a kemény, PE vezeték, a másik pedig a sokkal lágyabb, gyűrhető, hajlítható, ennek okán meglehetősen sérülékeny csepegtető szalag. A szakember az előbbit ajánlja, mely igaz, hogy drágább, viszont 4-5 évig ugyanazon a helyen maradhat, míg a szalagot normál esetben évente cserélni kell.
– PE-csőben bizonyos távolságokra – alapból 33 és 50 centiméterre – csepegtető testeket találunk, melyekhez belül úgynevezett labirintrendszer kapcsolódik – folytatta a szakember. – Ezek a csövek lehetnek nyomáskompenzáltak és nem nyomáskompenzáltak, előbbi azt jelenti, hogy teljesen mindegy, milyen hosszú a rendszer, hány csepegtetőtest van rajta, mindegyiken ugyanakkora mennyiségű víz jut ki a növényhez. Ez a drágább változat, de én ezt ajánlom, mert a másiknál kiszámíthatatlan, hogy mennyi víz jut egyik, vagy másik növényhez.
A rendszerek fontos eleme még – főleg a csepegtetőszalagnál – a nyomáscsökkentő, ami 1 bar-ban maximalizálja a nyomást, ugyanis ha az ennél nagyobb, akkor a szalag nagyon hamar szétrobban és már cserélhetjük is ki. Ezeket a szalagokat akkor éri meg beszerezni, ha nagy, akár többszáz méteres kiszerelésben vásároljuk meg. A szalaggal akár 4-500 méter is öntözhető, de az üzembiztonsághoz több helyen kell megtáplálni.
Vért Lajos kérdésünkre jelezte: az ár a rendszer méretétől és az alkalmazott technológiától függ, ezért még nagyságrendileg sincs értelme költségekről beszélni. Minden rendszer más és más.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Február 1.-től lehet csatlakozni a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez
2023. február 02. 14:27
A mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása a cél.
A mezőgazdasági termelők időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozásainak mérséklése és a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása céljából az állam Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszert működtet - írja a nak.hu
Három éves tagsági jogviszonyt lehet szerezni
A mezőgazdasági termelő önkéntesen, a Magyar Államkincstárhoz benyújtott csatlakozási kérelmével tagsági jogviszonyt szerezhet a rendszerben – a csatlakozási kérelem benyújtása évének első napjától számított – hároméves időtartamra.
BIVALYTENYÉSZTŐK TANÁCSKOZÁSA HAJDÚNÁNÁSON
2023. február 27. 09:39
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitikában (KAP) számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára – tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, pénteken, Hajdúnánáson.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az őshonos állatfajták tartásával és bemutatásávával foglalkozó Hajdúnánási Kendereskerten tartott II. Bivalytanácskozáson elmondta, hogy azok az állattenyésztési ágazatok, amelyek gyepre alapozott legeltetést folytatnak, a most induló agrártámogatási rendszerben új forrásokhoz is hozzáférnek, miközben a korábbi támogatási lehetőségek is rendelkezésükre állnak.

