A VKF jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására

2024. szeptember 26. 17:58
“Nagyon komoly lépéseket tettünk 2023 második félévében az infláció letörésében, és ez nyilvánvalóan a bérek reálértékére is nagyon komoly hatást gyakorolt” - mondta a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország műsorában 2024. szeptember 25-én Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke arra a kérdésre, amely a minimálbér emelésének európai uniós irányelv által megszabott feltételeire vonatkozott.  Hozzátette, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a jövőben jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására. 
A VKF jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására
„2023 második félévétől a reálkeresetek folyamatosan növekedtek, ma már elmondhatjuk, hogy a bruttó kereset meghaladja a 638 ezer forintot, de ennél fontosabb a dolgozók szempontjából, hogy a medián bér sokkal magasabb értékben növekedett, 16,5 százalékkal, mint maga a bruttó átlagkereset. Ebben nagyon jelentős szerepet játszott a 2024. évben végrehajtott minimálbér és garantált bérminimum emelés. Azt tapasztaljuk, hogy a munkáltatók a béreket az átlagbéremelés mértékéig emelik, ez pedig nagy hatást gyakorol a mediánbérekre."
 
A hazai minimálbér átalakításával kapcsolatban Mészáros Melinda elmondta, jól haladnak az egyeztetések, már a nyár végén elkezdődött ez a folyamat, így vélhetően lehet tartani a november 15-i határidőt, amely a minimálbér átültetésére szóló irányelv elfogadásának határideje. Az egyeztetések során olyan strukturális változásokról is egyeztettek a felek, amely alapját képezheti a jövőben a minimálbér és a garantált bérminimum megváltoztatásának.
 
Mészáros Melinda arról is szólt, hogy elfogadásra kerül egy olyan kormányrendelet, amelyben a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma immár a jogszabályban rögzítetten felhatalmazást kap a minimálbér és a garantált bérminimum megállapítására, és visszakapja azokat a hatásköreit is, amelyek egy korábbi háromoldalú megállapodásban kerültek rögzítésre, így a tripartit érdekegyeztetés Magyarországon már jogszabályi keretek között folytatódhat.
 
Ez a jogszabály tartalmazhatja azt a referenciaértéket és referenciaidőszakot is, amelyhez viszonyítva a minimálbér megállapításra kerülhet.  
 
Csete Beáta interjúja a következő linken 8 óra 14 perctől hallgatható meg teljes terjedelmében.
 
forrás: liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Jövő héttől módosul az azonnal átutalás egyik legfontosabb szabálya

2023. augusztus 22. 18:40
2023. szeptember 1-jétől az azonnali átutalás körébe tartozó fizetési megbízások értékhatára 10 millió forintról 20 millió forintra nő. Vagyis hamarosan már 20 millió forintot is utalhatunk másodpercek alatt – írja a Pénzcentrum.

Pár hónapon belül összeér Magyarország legújabb hídja

2023. október 26. 09:14
Látványosan halad előre Magyarország legnagyobb hídépítési projektjében a Duna Aszfalt, a beruházás jövő nyáron készülhet el.
 
Közel jár a befejezéshez Magyarország legnagyobb futó hídberuházása Paks és Kalocsa között, amely hetven kilométeres kerülőutat rövidít le – számolt be a Magyar Építők. A lap kiemeli, hogy az új Duna-híd a hazai Duna-szakasz huszadik hídjaként várhatóan 2024 nyarára készülhet el a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében.