Adómentességet adnának a vadászoknak

2019. november 26. 08:35
Egy kereszténydemokrata politikus így csökkentené a sertéspestis után keletkezett károkat.
 

Módosító javaslatot nyújtott be a “Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról” című törvényjavaslathoz egy kereszténydemokrata képviselő. Vejkey Imre a vadászaton elejtett vad húsát, mint juttatást tenné adómentessé a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával – írja az Mfor.hu.

fotó: flickr/Philippe Rouzet

fotó: flickr/Philippe Rouzet

Az indoklás szerint a sertéspestis miatt szükségessé vált a vaddisznó állomány ritkítása, ami hatóságilag előírt kötelezettség. A képviselő szerint a vadászok a vadkárok elhárítása révén alapvetően közfeladatot látnak el. Annak érdekében, hogy a vadgazdálkodók költségeit enyhíteni lehessen, Vejkey Imre adómentessé tenné a vadászaton való részvételt, illetve az így megszerzett vadhús átadását. Nem vonatkozna ugyanakkor a mentesség az utazásra, elszállásolásra, illetve az üzemanyagra vagy vadászati eszköz biztosítására.

A módosítás visszamenőleges, vagyis a törvény hatálybalépését megelőzően keletkezett adókötelezettségekre is vonatkozna, amennyiben a parlament elfogadja a KDNP politikusának indítványát.

(Mfor.hu) / piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Osztrák és magyar szakszervezetek: az osztrák válságkezelés sokkal jobban szolgálja a dolgozók érdekeit

2020. október 28. 07:58
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) szervezett online konferenciát osztrák és magyar szakszervezeti vezetőkkel, köztük a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökével, Kordás Lászlóval, hogy rávilágítsanak a két ország gazdasági, és ezzel összefüggésben társadalmi válságkezeléseinek eltéréseire. A különbségek jelentősek, annak ellenére, hogy a magyar kormány rendszeresen hangsúlyozza, hogy az osztrák példát követik.

Amikor a főnökök összefognak - több munkáltató által létesített munkaviszony

2017. május 08. 08:57
A megszokott, napi 8-órás, hétfőtől péntekig tartó munkaidő mára már kezd „megszokottá válni” a munka világában. Fontos, hogy a munkajog haladjon a korral, és rugalmasan kezelje mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeit, kövesse a technika nyújtotta lehetőségeket. Az "employee sharing" vagyis a munkavállaló "megosztása" az Egyesült Államokból ered. Ilyenkor ugyanazt a dolgozót egyszerre, egy szerződéssel, több cég is foglalkoztatja.