Agrárdiplomáciai nagyüzem várható Berlinben

2018. január 19. 09:53
Dr. Fazekas Sándor vezetésével a Földművelésügyi Minisztérium delegációja Berlinben részt vesz a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW) kiállításon, ahol a rendezvény kapcsán várhatóan 16 külföldi tárcavezetővel egyeztet az új uniós közös agrárpolitikáról, valamint a legaktuálisabb szakpolitikai kérdésekről.

Magyarország a tavalyi partnerországi megjelenését követően idén is reprezentatív standdal jelenik meg Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW) kiállításon, amely ma este nyílik meg hivatalosan. Az eseményt hagyományosan magas szintű agrárminiszteri találkozó, illetve több szakmai rendezvény kíséri. Magyarország legfontosabb agrárpiaca Németország, ezért különösen jelentős, hogy hazánk minden évben részt vegyen a világ legnagyobb fogyasztói vásárán, amelyre mintegy 65 országból érkeznek állami vezetők.

Az agrártárca vezetője tárgyalásai során egyeztet a magyar gazdák jövőjét meghatározó, kiemelten fontos témáról, az EU Közös Agrárpolitikájának 2020 utáni támogatási rendszeréről. Hazánk korábbi álláspontját következetesen képviselve a Visegrádi Négyek soros elnökeként is amellett foglal állást, hogy az uniós agrártámogatások jelenlegi szintjét és EU-költségvetésbeli arányát meg kell őrizni. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gazdák továbbra is megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel tudják ellátni az európai piacot, a fogyasztók számára kedvező áron.

Magyarország ellenzi a mezőgazdaságtól független új célok, így például a migráció KAP-ból történő finanszírozását, az agrárpénzeket továbbra is a gazdáknak kell kapniuk. A KAP-nak továbbá képesnek kell lennie arra, hogy rugalmasan kezelni tudja az agrárpiaci válsághelyzeteket. A családi gazdaságok, a mikro- kis- és közepes agrárgazdaságok jövedelembiztonságát továbbra is — a reményeink szerint egyszerűsítésre kerülő — közvetlen támogatások jól bevált eszközrendszerével kell segíteni, míg a nagyüzemektől elvonásra kerülő támogatásokat ezen üzemek fejlesztésére, modernizációjára és beruházásainak támogatására kell fordítani. A Berlini Nemzetközi Zöld Hét kitűnő alkalmat biztosít az Európai Unión kívüli államokkal történő eszmecserére is, hiszen arra a világ legtávolabbi országaiból is érkeznek magas rangú vendégek.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Az ismeretek váljanak a gyakorlat részévé

2018. január 29. 08:25
Sikerrel zárta az elmúlt két esztendőt a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform, amelynek rendezvénysorozatát a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. együttműködésével indították el. Laszlovszky Gábor, az FM Élelmiszeripari főosztályának vezetője a szerdai záróeseményen elhangzott köszöntőbeszédében elmondta, hogy a következő két évben az lesz a céljuk, hogy az útmutatókban összefoglalt ismeretek minél szélesebb körben váljanak a mindennapi gyakorlat részévé.

Látniuk kell a gazdáknak, hogy hol tart a világ és mennyit spórolhatnak

2018. március 06. 07:52
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) kulcsszerepe van abban, hogy a precíziós gazdálkodással kapcsolatban meglévő, létrejövő tudást összegyűjtse, szintetizálja – és azt megossza az érintettekkel. Interjú Győrffy Balázs NAK-elnökkel.