Agrárkamara: május végére lesznek pontos adatok a fagykárokról

2016. május 03. 07:38
A kárenyhítési alapban 24 milliárd forint van Május végére lesznek pontos adatok a fagykár okozta zöldség és gyümölcs terméskiesés mértékéről - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
 

Mártonffy Béla kiemelte: a kárenyhítési alapban 24 milliárd forint van, ebből az összegből azok a gazdák részesülhetnek, akiknek a vesztesége eléri a 30 százalékot. 

A fagykár az ország területét mozaikszerűen érintette, a gyümölcsfélék közül főként a szőlőt, az almát, a diót és más csonthéjasokat, a zöldségfélék esetében a kukoricát, területi eloszlását tekintve pedig Somogy, Zala, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtotta leginkább.  

Mártonffy Béla kérdésre válaszolva elmondta: a káresemény bejelentésénél azért fontos a 15 napos bejelentési határidő, mert a fagy által okozott sérülések a növényeken azonnal láthatóak, később azonban, ahogy a növény regenerálódik, a sérülések akár el is tűnhetnek. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a növényzet csak akkor tud felépülni, ha a fagykár kevesebb mint a 60 százalékát érintette.

-Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Tudás nélkül nincs sikeres agrárium

2018. június 11. 08:57
Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn.

Fogunk egyáltalán utazni, ha megszűnik a Szép-kártya?

2016. október 12. 07:45
Már szó volt arról is, hogy 2017-re megszüntetik, de a legutóbbi információk szerint 2018-ban valóban megszűnhet a Szép-kártya, amellyel nem csak egy népszerű béren kívüli juttatás tűnik majd el, hanem várhatóan érzékenyen érinti a belföldi turizmust is. Az Európai Bíróság 2016 februári döntése szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal a kártyarendszer több eleme, amelyek a versenyt korlátozzák ezen a piacon. A kormány 2017-től bevezeti a készpénzes cafeteriát, így a munkáltató kedvezményes adózással készpénzt adhat dolgozójának, amelyet szabadon használhat fel. Kevéssé valószínű (erre már kutatások is utalnak), hogy a felhasználás iránya a Szép-kártyáéhoz hasonló lesz. A készpénz kiadással kevésbé lesznek megvalósíthatók azok a speciális célok, amelyeket a munkáltatók igyekeznek elérni a juttatások útján, mondta a HR Portalnak Fata László cafeteria szakértő.