Agrárminiszterek a fenntarthatóságért

2023. február 03. 15:44
Nemzetközi Zöld Hét kísérőrendezvényeként immár 15. alkalommal gyűlt össze 70 agrárminiszter a világ minden részéből, hogy megvitassák egymással és tíz nemzetközi szervezet képviselőivel az ágazat előtt álló fő kihívásokat.
 
A konferencia zárónyilatkozatának szö­vege szerint a miniszterek elkötelezik magukat a fenntartható, inkluzív, hatékony és rugalmas élelmezési rendszerek létrehozásának előmozdítása mellett. A csúcstalálkozó résztvevői szerint az élelmiszergazdaságot képessé kell tenni rá, hogy fenntarthatóan termeljen, alkalmazkodjon az új adottságokhoz, javítani kell a kockázatkezelő képességét, képes legyen csökkenteni az egyenlőtlenségeket, és gyorsabban és hatékonyabban birkózzon meg a válságokkal.
Agrárminiszterek a fenntarthatóságért
Ehhez biztosítani kell, hogy a mezőgazdaság mind gazdaságilag, mind társadalmilag fenntarthatóan működjön, megfelelő jövedelmet és tisztességes munkakörülményeket biztosítva. A miniszterek emellett ígéretet tettek arra, hogy előmozdítják az egészséges és megfizethető táplálkozást, valamint a felelősségteljes élelmiszertermelést és fogyasztási szokásokat. Ennek érdekében kiemelten kezelik a helyben, fenntartható módon előállított élelmiszerek sokszínűségének a fejlesztését.
 
A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy alapvető fontosságú az ágazat alkalmazkodása az éghajlatváltozáshoz, és egyúttal az is, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerek az éghajlatot kímélve működjenek.
A mezőgazdaság és a földhasználat terén azokat a tevékenységeket kell támogatni és bővíteni, amelyek lehetővé teszik az 1,5 Celsius-fokos klímacél elérését.
 
A tanácskozás zárónyilatkozata az orosz-ukrán konfliktusra is kitért, pedig annak megítélésében nem volt egyetértés. Erre utal az a megfogalmazás, hogy „a legtöbb résztvevő határozottan elítélte az ukrajnai háborút, hangsúlyozva, hogy óriási emberi szenvedést okoz, és súlyosbítja a világgazdaság sebezhetőségét.”
 
Abban viszont minden résztvevő egyetértett, hogy mindenkit mély aggodalommal tölt el a világban zajló, egyre súlyosabb konfliktusok sokasága, mert súlyos következményekkel járnak az élelmezésbiztonságra és az élelmiszerminőségre nézve.
 
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a miniszteri találkozó résztvevőihez intézett üzenetében felszólította a résztvevőket, hogy globálisan gondolkodva közelítsenek az élelmezésbiztonsághoz, és hangsúlyozta a béke és a biztonság fontosságát.
 
A miniszteri találkozó résztvevői a zárónyilatkozatban elkötelezték magukat amellett, hogy a mostani példátlan, sokdimenziós válságban minden eddiginél szorosabb együttműködésre törekednek a 2030-ra kitűzött fenntarthatósági célok elérése érdekében, és hogy ennek szellemében készülnek a következő, 2024-es találkozóra.
 
A házigazda Németország agrárminisztere, Cem Özdemir szerint
 
a berlini találkozó egyértelmű jelzés a világ számára, hogy a részt vevő miniszterek mind át akarják alakítani a mezőgazdasági és élelmezési rendszereket annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítva legyen a megfelelő élelem.
 
Jelenleg több mint 2 milliárd ember nem jut megfelelő élelemhez a Földön. Cem Özdemir hangsúlyozta, hogy a humanitárius segítség elengedhetetlen, de csak rövid távú megoldást jelent. Egy háború vagy az éghajlati válság egy szempillantás alatt óriási kárt tud okozni, de a földek megműveléséhez idő kell. Szerinte hosszú távon is működő megoldásokat kell keresni, és ehhez világszerte támogatni kell a mezőgazdaság fejlesztését, és ahol szükséges, „gabonazsák küldése helyett gabonasilót kell építeni” – fogalmazott a miniszter.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Kukacos a vöröshagyma? Ezt tedd ellene!

2023. március 31. 11:32
Nincs is jobb, mint a finom újhagyma, amiért ráadásul csak a kertig kell elmenni. De a vöröshagymát számos ételben tudjuk felhasználni akkor is, amikor már szép nagy fejekkel örvendeztet meg bennünket, így hát kevés olyan kert van, ahol van veteményes, de abban nincs vöröshagyma.
 
Azonban sokszor előfordul, hogy a hagyma levele elkezd sárgulni, majd eldől, és a hagyma kellemetlen szagot áraszt. Ilyenkor pedig cselekednünk kell, különben a hagymalegyek ellephetik az egész termést.

Megújult külterületi utak segítik Báránd település lakosságát

2024. április 25. 13:49
A vidéki térségek megújítása különösen fontos, hiszen ezek kapcsán ugyanolyan életkörülményeket, gazdálkodási feltételeket kell biztosítani, mint a nagyobb településeken élők számára – mondta Papp Zsolt György, helyettes államtitkár csütörtökön (2024.04.25.), a Hajdú-Bihar vármegyei Bárándon, a „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című projekt záróeseményén.