Agrártámogatások 2020 után is

2017. július 20. 08:30
Kiemelkedő jelentőségű találkozót tartottak július 18-án Brüsszelben a Visegrádi Csoport és a Balti országok mezőgazdaságért felelős miniszterei. Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kiemelte, hogy Magyarország célja, hogy a 2020 utáni KAP a mezőgazdasági termelőket szolgálja, és az agrárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

Fazekas Sándor a találkozó után elmondta, az Európai Unió első valódi közösségi politikája, a több mint 50 éves Közös Agrárpolitika ellen soha nem látott, döntően a költségvetési források elvonására irányuló támadás indult. A földművelésügyi miniszter szerint ezért a 2020 utáni KAP kereteinek kidolgozásakor a lehető legszélesebb és legmagasabb szintű összefogásra lesz szükség.

A KAP költségvetésének megőrzése a közös EU költségvetés jövőjéről június 28-án kiadott bizottsági reflexiós dokumentum fényében nagyon komoly kihívást jelent majd valamennyi, jelentős mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező ország, így hazánk számára is. Meggyőződésem, hogy Európának olyan Közös Agrárpolitikára van szüksége, mely hatékony megoldást nyújt a különféle válsághelyzetek kezelésére és általa az európai agrárium és élelmiszeripar továbbra is versenyképes szereplő maradhat a globális színtéren – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

A miniszter kiemelte, a közös nyilatkozat szerint a KAP számára 2020 után is megfelelő forrásokat kell biztosítani, a közvetlen termelői támogatásokat a jövőben is fenn kell tartani. Nagy fontossággal bír, hogy a ma elfogadott nyilatkozatunkban a közvetlen mezőgazdasági támogatások esetében egyértelműen elutasítjuk a nemzeti társfinanszírozás bevezetését. Nem engedhetjük meg, hogy az Európai Bizottság ilyen módon próbálja meg renacionalizálni a KAP-ot- tette hozzá az agrártárca vezetője.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a még mindig érvényes orosz embargó, az elmúlt években a mezőgazdasági piacokat sújtó válsághelyzetek vagy az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok már önmagukban is rendkívüli erőfeszítéseket követelnek meg a magyar termelőktől. Az Oroszországgal szemben bevezetett Uniós szankciók árát az embargó miatt lényegében az európai gazdák fizetik meg, el kell kerülni, hogy ez megismétlődjön például a migráció tekintetében.

A miniszter rámutatott arra, hogy az Európai Bizottság a mezőgazdasági miniszterek július 17-18-i brüsszeli Tanács ülésén értékelte a 2020 utáni Közös Agrárpolitika modernizálása és egyszerűsítése címmel májusban lezárult társadalmi konzultáció eredményeit. Magyarország célja, hogy a 2020 utáni KAP a mezőgazdasági termelőket szolgálja, és az agrárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják.

Fazekas Sándor végezetül kiemelte, Magyarország a Visegrádi Négyek elnökeként a következő egy évben kiemelt prioritásként fogja kezelni a mezőgazdasági termelők érdekvédelmét.

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

Vidékfejlesztés: több tíz milliárd forint támogatásról döntött az Agrárminisztérium

2018. július 04. 07:45
Több mint 21 milliárd forintról született döntés a Vidékfejlesztési programban júniusban. Ez azt jelenti, hogy újabb 17 pályázati felhívás esetében, 634 kérelem támogatásáról döntött az Agrárminisztérium. A csaknem 50 milliárd forintos fel nem használt kerettel pedig a borászat és az élelmiszer-feldolgozás támogatására nyílnak meg lehetőségek. Jelenleg 300 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési felhívás nyitott, amelyekre még lehet pályázni.

Tíz milliárdból javulhat a vidéken élő fiatalok helyzete

2017. január 18. 07:56
A felhívás célja, hogy javuljanak a fiatalok lakhatási körülményei a kevésbé fejlett régiókban, kedvezményes, önálló lakhatási lehetőségek biztosítása által.