Laci, a sokáig állást kereső vezető végül talált, ha nem is vezetői, de nekivaló, jó pozíciót. Támogattam a keresésében, nem is tudom, mennyi időn át, az álláskeresése összesen 9 hónapot vett igénybe. A probléma, amit felvetett, hogy sok helyre egyértelműen a korábbi magas pozíciói miatt nem hívták be, HR-esen szólva „túlképzett”. Majd erre is kitérek egy következő posztban, mert nemrég meg egy HR-es közösségben sikerült erről konfliktusig menő vitáig jutni… De most nézzük az eredeti témát:

A vállalatok, munkáltatók bevezették már az interim pozíció fogalmát, ami egy helyettesítő, határozott idejű többnyire vezetői pozíció, amíg az eredeti vezető vissza nem tér egy hosszabb távollétéből. A beugró. Ilyen még közszférában is van, csak nem interimnek hívják, hanem átmeneti kinevezésnek.

Laci felvetette, milyen jó lenne, ha a munkavállalói oldalról is lenne ilyen. A kiugró. Amikor mindkét fél tudja, hogy ez az állás most egy ideiglenes helyzet, de mégis mindenki jól jár: a munka el lesz végezve, a munkavállalónak meg lesz bevétele a munkájából. Elmondta, hogy neki ezt volt a legnehezebb kezelni: beült volna ő szívesen egy hipermarket pénztárába, de túlképzett. Letagadhatja a diplomáját, eddigi pozícióit, de akkor mit írjon a CV-be? És nem tud hosszútávon gondolkodni ott, mert tudja, hogy közben keresni fog egy megfelelőbbet. De ha most ezért fizetnek, akkor ezt kell csinálni, amíg nincs más, ezt sokan tudják a munkavállalók közül. De még társadalmi megítélése is negatív egy ilyen döntésnek: mit fog szólni a volt kolléga, ha pont abban a hiperben, pont nála áll majd sorba, mint vevő? Ideális esetben azt, hogy ez egy becsületes munka, amin semmi szégyenkeznivaló nincs. A pénztárost behelyettesíthetjük takarítóval is (csak csendben megjegyzem, hogy egy bejárónő 1500-1800 forintos nettó órabért is megnevez, ki is fizetik neki… Ez egy jobban fizető adminisztrátor fizetési szintje…)

Ha lenne egy ilyen „állás két állás között” fogalom, amit elfogad a társadalom, amit most leginkább a pejoratív felhangú „ugródeszka” néven illetünk, nem lenne gond mindez. Persze az sem lenne baj, ha a kétkezi munkát nem nézné le a társadalom, és nem lenne szégyen pénztárosként, takarítóként stb. dolgozni. (Egyébként ezt külön nem értem: pénzzel dolgozik, vevővel dolgozik, ő az üzlet arca, vagy épp bejárása van mindenhová, amihez komoly bizalom kell, miért szégyenletes ez?)

A túlképzettség-motiváltság témaköre akár hosszabb önálló posztot is érne (lesz is majd rövidesen), most mégis csak itt és röviden: akinek azt mondják, hogy túlképzett, az ne hagyja magát. Mondja el az „őszintét”, hogy miért is lenne jó neki ez az állás. Előbb-utóbb lesz foganatja valahol, és valahol mégis a józan ész fog győzni az előítéletek helyett.

hrportal.hu