Árstopok: fontos bejelentést tett az Agrárminisztérium
2023. január 25. 12:31
Az árstopok kivezetése állandó téma, most határozott álláspontot közölt a tárca.
A hatályban lévő döntés szerint április 30-ig lesznek érvényben az árstopok – közölte az Agrárminisztérium az ATV kérdésére.
A minisztérium hozzátette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás.
A csatorna aziránt érdeklődött az Agrártárcánál, hogy a kormány következő ülésén napirenden lesz-e az élelmiszerárstop, és mérlegeli-e a kabinet, hogy az április végi határidő előtt kivezeti azt.
Az árszabályozás jelenleg az alábbi termékekre terjed ki:
kristálycukor
liszt (BL 55)
finomított napraforgó-étolaj
sertéscomb
csirkemell, csirke far-hát
2,8 %-os UHT tej
tyúktojás
étkezési burgonya
A hatósági árak kérdése azután vált ismét aktuálissá, hogy Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn a költségvetési bizottságban azt mondta az árstopokról, hogy piacgazdaságban normál körülmények között nem célszerűek, de most különleges idők vannak.
A kormány és a jegybank is egyetért abban, hogy az árstopokat ki kell vezetni, a kérdés csak az időpont – tette hozzá az államtitkár.
Korábban többek között a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is az árstopok kivezetésének aktualitásáról beszélt.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Veszélytelen e a szúnyoggyérítés?
2024. augusztus 30. 14:55
A napokban bejárta az internetet egy Debrecen területén végzett kutatás, amely arra jutott, hogy a kémiai szúnyoggyérítés minden más rovart is elpusztít, nemcsak a szúnyogokat. fejér megyében is végeznek kémiai szúnyoggyérítést is, lapunk pedig megkérdezte a katasztrófavédelmet, amely az irtást végzi, hogy a módszer valóban pusztítja-e az élővilágot.
Ez rengeteg magyar gazdát érint: fontos változások jönnek 2023-tól a földeken
2022. december 08. 19:10
Hatalmas kihívásoknak lehetünk tanúi a növényvédelemben, ahol egyre erőteljesebben feszülnek egymásnak a hatékonysági és a fenntarthatósági szempontok. Az Európai Unió a növényvédőszer-használat csökkentését irányozza elő, az orosz-ukrán háború miatti új gazdasági és élelmiszerpiaci helyzet viszont a mezőgazdasági termelés növelését kényszeríti ki, amelyhez továbbra is szükség lesz az észszerűen és szabályosan felhasznált növényvédő szerekre. Nincsenek hát könnyű helyzetben az ágazat szereplői, a Portfolio Agrárszektor 2022 Konferencián, Siófokon megrendezett kerekasztal-beszélgetésben azzal azonban egyetértettek a szakértők, hogy megfelelő növényvédelem nélkül nincsen megfelelő mezőgazdasági termelés sem. Továbbá azzal is, hogy a fenntarthatóság ebben a szektorban is megkerülhetetlen lett.

