Átadták a Sarkad-Remetei Vadászházat
2023. június 26. 14:11
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban folyamatosan bővítik és korszerűsítik turisztikai hálózatukat.
Az állami erdőgazdaságok a Téry Ödön Program és az Aktív Magyarország Program révén több mint 3 milliárd forintot fordíthattak 2017 és 2022 között ökoturisztikai infrastruktúrájuk fejlesztésére az Agrárminisztérium pályázatai mellett.
A Gyula mellett található, korábbi elzárt Vadászház ma már vendégházként működik, amely nyitva áll az aktív turizmus kedvelői előtt.
A közel hatvanéves épület fennállása óta több kisebb – nagyobb felújításon, átalakításon esett át. A korszerűsített vendégház a most befejezett felújítás révén már vezetékes ivóvízzel is ellátott. Tíz szobával, modern konyhával, étteremmel és külső rendezvénytérrel várja a vendégeket. Az épület felújítására az Agrárminisztérium 70 millió forint támogatást nyújtott. A munka 87.8 millió Ft-ból valósult meg, melyhez a DALERD Zrt. saját forrásból biztosította a támogatáson felüli részt.
A közcélok megvalósulása az állami erdőgazdaságok egyik fontos feladata. Az elmúlt időszakban átértékelődött az erdők szerepe, a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget nyújtsanak, ezért fontosak a fejlesztések az állami erdőgazdaságoknál, melyek a következő években is folytatódnak – emelte ki Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának vezetője átadó beszédében.
A Fekete Körös mentén elterülő Gyula – Városerdő, Mályvádi és Remetei erdőtömb a térség legnagyobb egybefüggő erdőterülete, mely különleges elhelyezkedésével, természeti értékeivel, kiemelkedő vadászati lehetőségével évtizedek óta vonzza a természetszeretőket.
A körösök vidéke még így, a töltésekkel megzabolázott folyókkal, levágott holtágakkal, időszakos kis vízfolyásokkal is izgalmas turistacélpont. A megújult Sarkad-Remetei Vadászház a gazdag történelmi, kulturális repertoárral, gasztronómiai rendezvényekkel és a híres gyógyvízzel hívogató Gyulától mindössze 6 kilométerre, a Fekete-Körös mellett található erdei környezetben várja a kirándulókat.
Forrás: Agrárminisztérium
Kapcsolódó cikkek
Adria, vagy Balaton?
2024. május 27. 15:04
Az Adria mindent összevetve drágább, mint a Balaton, de mindenhol találni erősen túlárazott szállásokat, a hazai szállodások pedig nem szeretik, ha összehasonlítják az almát a körtével.
Ősláp és erdőrezervátum
2023. május 31. 10:54
Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

