Átalakul az uniós pályázatértékelés

2016. március 11. 08:02
A pályázatértékelésnél nem lesz kiszervezés Az uniós pályázatok értékelésére új rendszert dolgoznak ki - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az uniós forrásokról rendezett Portfolió konferencián, Budapesten.
 

Hozzátette: a Miniszterelnökség április 15-ig javaslatot tesz a kormánynak az értékelési rendszer átalakításra. Lázár János hangsúlyozta: elvárás, hogy csak állami tisztviselő értékeljen, a pályázatértékelésnél nem lesz kiszervezés.

A miniszter szerint a pályázatot értékelők újra-kiválasztásáról lesz szó, nyilvános, mindenki számára hozzáférhető értékelő szaknévsort állítanak össze, objektív, az irányító hatóságok és a társminisztériumok által meghatározott szempont alapján.

Lázár János kifejtette: minden pályázatnál két értékelőnek kell lennie, akik az államtól kapják a pénzt, hivatali kötelezettségek mellett végzik majd a munkát. A pályázati döntéselőkészítő bizottság pedig a szaktárca, az államháztartásért felelős minisztérium és a Miniszterelnökség képviselőiből tevődik össze - tette hozzá. A miniszter kijelentette: cél, hogy az értékelés sokkal átláthatóbb, számonkérhetőbb, felelősséget vállaló legyen.

A konferencián Lázár János beszélt arról, hogy Magyarország 108 százalékban használta fel a 2007-2013-as időszakban az uniós forrásokat, 9600 milliárd forintra vállalt kötelezettséget, várhatóan 9200 milliárd forintnál áll majd meg az Európai Bizottság által is jóváhagyott kifizetés. A 2007-2013-as időszakban 70 560 projekt részesült uniós támogatásban, 9536 milliárd forint értékben szerződtek. A miniszter utalt arra, hogy a térség számos országa forrásvesztéssel néz szembe.

Lázár János szerint a 2007-2013-as uniós forrás felhasználásának tartalmi tanulságait le kell vonni, és kezdeményezi, hogy az országgyűlés vegye napirendre e tanulságok megvitatását. A miniszter előadásában kiemelte, hogy a 2014-2020 közötti forrásokat Magyarországnak a gazdasági versenyképesség erősítésére kell fordítania. Megjegyezte: bizonytalan az EU 2020 utáni költségvetése, közvetlen gazdaságfejlesztésre várhatóan nem lesz forrás, és ez rosszul érinti egyebek közt az infrastruktúra-fejlesztést, az agrártámogatást.

Lázár János elmondta: a V4-kel összefogva kívánnak jó pozíciót elérni a 2020 utáni költségvetésről kezdődő tárgyalásokon. A miniszter megismételte, hogy a 2014-2020-as időszak uniós pályázatait 2017 június végéig kiírják, 2018 végére a ciklus forrásának jelentős részét ki is fizetnék. Lázár János kitért arra is, hogy  Magyarországon a kis- és középvállalkozói szektorban nemcsak hitel-, hanem tőkehiány is van, ezért szükség lenne nemzeti tőkeprogram indítására az érdemi változtatáshoz.

 Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Kijárási korlátozás: mostantól csak így lehet agrárcélú munkát végezni Magyarországon

2020. november 12. 09:29
A 2020. november 11-től hatályos kijárási tilalom nem vonatkozik a munkavégzés esetére, továbbá a munkavégzés helyére, illetve onnan a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés idejére, de ezen eseteket okirattal igazolni kell. Az okirat tartalmi követelményeit a közbiztonságért felelős miniszter a kormány hivatalos honlapján tette közzé. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) információi szerint a kijárási korlátozás kevésbé érinti a szántóföldi munkát végző gazdálkodókat, mivel végéhez közelednek az őszi munkálatoknak.

Nem is olyan a ritka a szarvasgomba?

2020. június 29. 09:29
Egyre többen számolnak be arról, hogy a hazai erdőkben vargánya, őzláb vagy rókagomba után kutatva, különleges kincsre bukkannak. Mivel sokan életükben először látnak szarvasgombát, nem is mindig ismerik fel rögtön a fekete vagy fehér gumószerű gombákat.