Átlagos évet zárt a mezőgazdaság

2017. december 12. 08:38
A mezőgazdaság kibocsátási volumene 6,1 százalékkal csökkent 2017-ben, a növénytermesztési termékek volumene 8,6, az állattenyésztésé 3,2 százalékkal maradt el a 2016-os eredményektől.

Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt, összességében pedig a kibocsátás volumene közel 8,6 százalékkal csökkent. A gabonafélék kibocsátása összességében 16 százalékkal lett kisebb. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza. A napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent, így az ipari növények kibocsátása összességében 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké, a gyümölcsféléké és a burgonyáé kismértékben csökkent.

Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt kevesebb, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt.

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal mérséklődött. A volumen 6,1 százalékkal csökkenése mellett az árak 4,3 százalékkal emelkedtek. A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan lett alacsonyabb. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavító szerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent. A bruttó hozzáadott érték előző évi áron 15, folyó áron pedig 4,5 százalékkal csökkent. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 1,9 százalékkal mérséklődött. A termelési tényezők jövedelme 3,9, a vállalkozói jövedelem több mint 11 százalékkal csökkent. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 4,7 százalékkal mérséklődött.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A mezőgazdasági cégek számítanak leginkább fejlesztésekre

2018. június 28. 07:51
2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75 százaléka – köztük jelentős számban agrárcég – készül valamilyen beruházásra. A célokat tekintve jelenleg a termelő beruházások állnak a középpontban.

Minden ötödik milliárdos beszállt az agrárbizniszbe

2017. május 08. 14:50
A száz leggazdagabb vállalkozó közül 18-an teljes egészében mezőgazdasággal foglalkoznak vagy a portfóliójuk jelentős részét teszik ki az agrárvállalkozások. Az első harmincból nyolcan sorolhatók ide.