Ausztriai és rábaközi útvonalakat is összeköt az újonnan átadott kerékpárút

2024. május 28. 17:00
Átadták a Nagycenk-Kópháza-Harka kerékpárutat, amely csaknem 300 millió forintból valósult meg. A 7 kilométeres szakasz közel 8000 embert köt össze, és részben az egykori műszaki határzár nyomvonala mellett vezet.
Ausztriai és rábaközi útvonalakat is összeköt az újonnan átadott kerékpárút
Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a régiót érintő fejlesztésekről elmondta, hogy Sopron és a Fertő-tó tágabb környezetében 300 kilométer kerékpározható út kijelölését tervezik. A táblákat ősz végére helyezi ki a közútkezelő.
Vadonatúj kerékpárúton tekerhetünk át Ausztriába | Kerékpár magazin -  Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Az államtitkár hozzátette, 2010 óta kétezer kilométer új kerékpárút épült, háromezer kilométernyi kerékpározható útszakaszt jelöltek ki, és ezer kilométer új kerékpárút tervei állnak rendelkezésre jelenleg is. A fejlesztés egyik legfontosabb jellemzőjének nevezte, hogy sikerült hálózatot építeni, az egyes térségeket összekötő szakaszokat megvalósítani.
Ausztriai felfedezőtúra biciklivel - Turizmus.com
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a Nagycenk-Kópháza-Harka kerékpárút is a Vidékfejlesztési Program keretében épült, amely 2400 önkormányzat 7000 fejlesztéséhez biztosított támogatást és további 3000 projekt megvalósulását segíti.
 
Júliustól 57 milliárd forintos keretösszeggel új kiírások jelennek meg a Magyar Államkincstár honlapján a LEADER program helyi felhívásai között, a projektek támogatása a 95 százalékot is elérheti – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt.
 
A most megvalósult útvonal kapcsolódik a Lövő és Sopron közötti, 34 kilométeres útszakaszhoz, valamint ausztriai és rábaközi, nemzetközi kerékpárutakhoz teremt összeköttetést.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Már 90 éve kotyog

2023. június 29. 13:44
A Bialetti márka az olasz dizájn ikonjává vált. Napjainkban 90 éves az a terméke, amely világszerte sokak életét forradalmasította - a híres Moka kávéfőző, avagy ahogyan nálunk elnevezték, a kotyogó.
 
Az évszám 1919, amikor Alfonso Bialetti saját műhelyt hozott létre Crusinallóban, ahol alumíniumból készített kisebb termékeket. 1933-ban tervezett egy olyan készüléket, amely ma is megtalálható a világ számos lakójának otthonában. Ezzel Bialetti megváltoztatta a kávéfőzés módját, de nem csak azt.

Itt a balatoni napijegy, kedvezményesen utazhatunk a tó körül

2024. július 03. 14:37
Egy 24 óráig érvényes jegy megvásárlásával gond nélkül utazhatunk a partmenti települések között vonattal és a Volánbusz helyközi járataival, sőt még a balatonfenyvesi kisvasúton is.