Az agrárkutatás megújítását várják a „gödöllői programtól“
2018. június 13. 07:45
A múlt héten meghirdetett gödöllői program segíti az agrárkutatás megújítását, az az agrár-felsőoktatás modernizációját és az ehhez kapcsolódó szaktanácsadó rendszer kiépítését – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A főigazgató elmondta, nagyon gyors fejlődés zajlik a világon a mezőgazdaságban, ezért fontos, hogy összehangolják a különböző irányokat. Magyarországon három kiemelt területe van ennek a fejlődésnek, amelyekkel növelni lehet a versenyképességet, a precíziós technológiák kialakítása, a klímaváltozással kapcsolatos feladatok, mint például az öntözés, és a kedvezőtlenebb adottságú termőhelyek fejlesztése.
Jelenleg az látszik, növelhetőek az öntözés alá vont területek, amit azzal tudnak segíteni, hogy újra létrehozzák az erre fókuszáló kutatóintézetet Szarvason - fűzte hozzá.
otpagrar.hu
Kapcsolódó cikkek
Kiemelt célunk, hogy az ágazatok elvárásának megfelelő tudású és számú szakembert képezzünk
2017. február 02. 08:32
Az agrárszakképzés átalakításával, a bérek folyamatos emelésével el fogjuk érni, hogy az ágazatok elvárásának megfelelő tudású és számú szakembert képezzünk - mondta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium Dunántúli Szakképző Központ (FM DASzK) Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma átadó ünnepségén.
Tovább folyik a harc az új munkaszüneti napért
2017. november 09. 12:19
A szakszervezetek továbbra is vitatják, hogy rontaná az ország versenyképességét az újabb munkaszüneti nap, azaz inkább újabb fél nap, ha december 24-e szabadnappá válna. Svédországban például több a munkaszüneti nap, mint Magyarországon, mégis hasít a gazdaság.

